Rohamosan közeleg a premier napja: október 14-én lesz darabunk, a 39 lépcsőfok bemutatója. Addig azonban még nagy munka várat magára: a rendelkező próbák során kényelmesebben megszült jeleneteknek meg kell alkotniuk azt a kerek egészet, amelyben lendületesen, természetesen és magától értetődően folyik majd a cselekmény. Ez egy feszítettebb időszak, amely során rövid időn belül kell kulminálódnia a darab esszenciájának. Izgalmas és tanulságos összpróbák váltják egymást, hol a színpadon, hol pedig a színház büféjében, újabb és újabb pontosítások hangzanak el, szinte tökéletesítésre kerül az, amely mellett eddig esetleg elment a figyelmünk. A jelmezek és kellékek már szinte teljesen készek, a legnagyobb szükség arra van, hogy kényesebb és nagy ritmusérzéket követelő jeleneteken újra és újra átmenjünk, valamint a színészek elmélyíthessék a karakterük ábrázolását.
A mi esetünkben nem csak azért izgalmas ez a folyamat, mert négy színészünk együtt több mint húsz szerepet prezentál (Szirtes Balázsnak és Nagy Sándornak több jelenetben is egyik pillanatról a másikra kell szerepeket váltania a legnagyobb természetességgel), hanem mert számos esemény toldotta meg ezt az időszakot. Például pár napra nélkülöznünk kellett rendezőnket, Horgas Ádámot külföldi utazása miatt. A próbaidőszak különlegességét bizonyítja, hogy a kitalált koncepció valamint a rendezés precizitása miatt nem dőlt össze a házunk – alig három hét próba után. Talán szükségtelen mondani, hogy nem feltétlenül ez a tendencia egy próbaidőszak tekintetében. Pontatlanságok, késések természetesen előfordulnak, akárcsak egy normál próba során, de az igazság az, hogy meglepő módon jót tesz egy előadásnak, ha a revizor egy kis ideig nincs jelen. A kis szabadság során felmerülő problémákat egyedül tisztázza a szereplő, így talán még inkább rögzül az információ. Ilyenkor a rendezőt helyettesítő asszisztensnek több szemre van szüksége: a nézőtér különböző pontjairól követtük az eseményeket, annak érdekében, hogy minden pontról élvezhető (és persze látható) legyen a cselekmény, valamint a backstage-ben öltöző, közlekedő színészek látványa ne rontsa a történet illúzióját. Ez esetünkben a temérdek takarásbeli öltözés, közlekedés tekintetében kiemelt fontosságú. Nem is gondolná a néző, milyen sok nüánszra kell figyelnie egy színházi munkatársnak annak érdekében, hogy az élmény maradandóvá váljon.
Az előadás egyik legnagyobb próbája az összpróba: ilyenkor egyben megy le a színdarab, akkor sem állunk meg, ha nagyobb tévesztés történik. Ez hálás helyzet tulajdonképpen: meg kell tanulni akkor is tovább haladni, ha megbotlottunk. A hibák persze nem vesznek a feledés homályába: a rendező megfigyelései alapján a rendezőasszisztens minden hibát dokumentál, amelyeket a darab vége után közösen megbeszélünk. A főpróbahéthez közeledve nálunk egyre gyakoribbak az ilyen megbeszélések, hiszen a feszített tempó, a megkövetelt ritmus és a tucatnyi gyorsöltözés esetében minél több a gyakorlás, annál jobb. A takarásban is nagy munka folyik: több öltöztető várja a színészeket, hogy rövid időn belül új szereplőként léphessenek a színpadra. A közönség – jó esetben – csak őket látja, ám ismét ki kell emelnem, mekkora munka hárul a háttérmunkásokra.
A 39 lépcsőfok nemcsak díszlethasználatában (amit főleg vetítéssel oldunk meg Horgas animációi alapján), de látványvilágában is speciális. A rendező és a világosítók rendületlen türelemmel dolgoznak azon, hogy amikor Richard Hannay elmerül a habok között, a közönség valóban a víz mélyén érezhesse majd magát. Ez a munka éjszakába –és hajnalba nyúlóan folyik, nagy precizitást és állóképességet követel meg. A jelenetek ugyanis nem akkor készülnek el, mikor a színészek kívülről fújják a szöveget és a mozgást, hanem amikor a fények pontosan és a jeleneteknek megfelelően követik le a mozgásukat és világítják meg a teret. Ez (is) alkotja a színdarab sava-borsát: élénk látványvilágú, az animációknak köszönhetően kreatívan megfestett és megalkotott a történet. Így utazhatunk egy robogó vonaton Edinburgh felé, így érhetünk el egy bizonyos skót „úr” házához, vagy éppen az emlékező képességéről híres Mr. Memory színházi show-jára is. Főleg a mi darabunk esetében nem árt, ha minden kolléga pontosan, lépésről-lépésre ismeri az előadást. Melyik színész hol lép be a jelenetbe, hol tölt el több időt és hol távozik. Egy világítás esetében ilyenkor „ők” vagyunk, hiszen egy átlagos próba keretében nincs megfelelő mennyiségű idő arra, hogy még a világítással is foglalkozzunk. Így esik ez az időpont az éjszaka derekára.
Mivel a darabunk rendkívül technikás, a különböző tánc –és akciójelenetek külön gyakorlást igényelnek. Az ilyen típusú próbák a színészek számára felérnek egy kiadós cardio-edzéssel: újra és újra a legtöbb mozgást igénylő jeleneteken futunk végig, rendkívül sok ismétléssel, addig a pontig, amíg rendezőnk úgy nem véli, premierkész egy jelenet. Darabunkban skót –és ír táncok váltják egymást, átvezetőként és intermezzóként egyaránt. A biztos tánctudás megszerzését követően valódi csemege, amikor a táncstílus a karakterből kezd kiindulni. Rendkívül mulatságos perceket fog okozni a kedves közönségnek a professzorunkat alakító Szirtes Balázs és jelenetbeli feleségét megformáló Nagy Sándor közös tánca. Izgalmas próbálni a különböző akció szekvenciákat is, hiszen nem elég nagymértékben figyelni egymásra, elkerülni a baleseteket, közben indulattal, valódi vehemenciával kell verekedniük, és üldözniük a rendőröknek az állítólagos gyilkost.
Nem lennék megértő kedvemben, ha valaki azt állítaná, a színházcsinálás könnyű munka. Egy átlagos háromórás előadás megtekintése után, főleg egy természetes és lendületes alakításcsokor után bátran állítja a többség, hogy nem igényel különösebb erőbefektetést. Viszont keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy a függöny mögé lásson: nemcsak feszített szellemi munkát, de hatványozott fizikai állóképességet is megkövetel a színpad – avagy egész egyszerűen teljes embert. Ha nem történt volna velem más, minthogy ilyen mértékben elmélyül a tiszteletem a színészi, valamint persze bármely más színházi hivatás iránt, már hasznos tapasztalatként könyvelném el a próbákat. Egy próbaidőszak ugyanis legalább annyira múlik az emberi hozzáálláson, mint szakmai hozzáértésen. Talán az egyik legfontosabb momentuma a 39 lépcsőfok készítésének, s így ennek a próbanaplónak is: a rendező oldaláról tapasztalt nagymértékű higgadtság és türelem a sokadik hiba után is, a kollégák nagymértékű segítségnyújtása, támogatása a másik számára egy nehezebb koreográfia gyakorlása során, valamint az a játékos kedv és szenvedély, amellyel ez a darab a nézőknek készül – és ami miatt hálás vagyok, hogy itt lehetek. A főpróbaidőszak valójában még csak most fog elkezdődni, de fontos megjegyezni, hogy egy-két hibától, ritmustévesztéstől eltekintve a darabunk elkészült, és már nagyon várja legfontosabb szereplőjét, a közönséget, akik még pár, rendkívül koncentrált összpróbát követően, a péntek esti előbemutatón akár már meg is tekinthetik munkánk gyümölcsét a Játékszínben.
Szereplők
LENGYEL TAMÁS
LÉVAY VIKTÓRIA
NAGY SÁNDOR
SZIRTES BALÁZS
Alkotók
Díszlettervező: Horgas Péter
Jelmeztervező: Bujdosó Nóra
Zene, koreográfia, videóanimáció: Horgas Ádám
Rendezőasszisztens: Petyi János, Skrabán Judit
Súgó: Sajben Anita
Rendező: HORGAS ÁDÁM