A legfontosabb összetevő – “Őrült Nők Ketrece” kritika

Az Őrült Nők Ketrece immáron kilencedik éve az Átrium repertoárjának megkerülhetetlen előadása. Ahogy elnézem, hogy szinte kivétel nélkül teltházzal fut az előadás, elgondolkodom azon, mi kell ahhoz, hogy egy előadás ne csupán egyszer jusson el a nézők szívéig, hanem évek óta kitartóan hódítsa meg a nagyérdeműt. Számos olyan színházi előadást láttam már, amely során egy gyönyörűen kivitelezett előadás, a szakma legnagyobbjait felvonultatva sem tudott eljutni a lelkemig. Viszont nem egy olyan darabot néztem, amely kevésbé ismert arcok, minimalista díszlet ellenére katarzissal tudott szolgálni. Mik lehetnek tehát egy jó és meggyőző előadás összetevői?

Az Őrült Nők Ketrece lassan egy évtizedes receptjén töprengek. Miért tud ekkora hatással lenni ránk az éjszakai mulatótulajdonosnak, Georges és transzvesztita előadóművész párjának, Zazának története?

Színre lép Georges fia, aki házasodni készül, ám nem akárki lányát veszi el: a fiatal ara édesapja ugyanis egy rendkívül konzervatív, ismert politikus. A mulató érzéki, szabados, szereteten alapuló nyitott világa egyszerre kénytelen találkozni a rigorózus hagyománytisztelettel, zárt és konzervatív elvekkel körülbástyázott ideológiával. A politikus megérkezik a menyasszony családjához: fondorlatos álcák és nagy térrendezések ellenére is borítékolható, hogy az igazság nem sokáig marad titokban.

Zazáék története azért működőképes, mert a legalapvetőbb emberi kérdésekkel operál, kényes, de szomorúan aktuális viszonyrendszereket vizsgál: például szembeállítja a teljes elfogadást azzal a meggyőződéssel,

amely lezárja magát mindenki más perspektívája előtt és önző módon csak és kizárólag abban az alternatívában hisz, amely szerint csak egyetlenegy igazság van, és az a sajátja.

Azt hiszem, éppen ezért mondhatom azt, hogy az előbb említett recept legfontosabb összetevője a művészeti produktum mélyen értelmezhető koncepcióján alapszik. Természetesen hozzáteszem, mindenkire vonatkoztatható és globális megoldás nem létezik, és ez talán nem is baj. A művészet szubjektivitásának szépsége éppen abban áll, hogy sok mindent másképpen látunk, és örvendetes, amikor ezt indulatok és a másik meggyőzése nélkül meg tudjuk osztani egymással. Amikor képesek vagyunk elfogadni azt, hogy a másikra egy jelenet másképpen hat, más mondatok, hangsúlyok, tekintetek érnek el a szívéig.

Az előadás legkiemelkedőbb érdeme a téma ilyen módon való megközelítése. Az Őrült Nők Ketrece kifejezetten erős és jól működő humorérzékkel, show elemekkel, fülbemászó dallamokkal, fantasztikus jelmezekkel, Gergye Krisztián kiválóan koreografált táncbetéteivel és Hevér Gábor lelkes poénáradataival operál, ám igazi kiválósága éppen abban rejlik, hogy nem csupán a felszínen, hanem a mélyben is működik, és rendkívül fontos közölnivalója is van. Ám sajnos ez az üzenet, amellyel útravalóként szolgál, azért is hat ennyire erősen, mert

az egymás elfogadása, a türelem és a megértés enyhén szólva valódi hiánycikk lett a mai világban.

Fotó: Puska Judit

Ez a fajta elfogadás azért is megy annyira nehezen, mert az első lépés nem a másik ember, hanem saját magunk szeretete.

Stohl András Zazája azért annyira erős, mert teljes mértékben elfogadja magát olyannak, amilyen, és ezt nem fél kimutatni. Ám ez a fajta önazonosság ritka ajándék mostanában, és nagy munkát igényel, ha valaki el szeretné érni. Alföldi ugyanis egy olyan világban vizsgálja meg az egység és a feltétel nélküli szeretet kérdéskörét, amely sajnálatos módon éppen a széthúzáson, ellenségképeken és az egymás iránti teljes közönyösségen alapszik.

Ezért is van szükség erre az előadásra: hogy megerősítse a hitünket önmagunkban, a másik emberben, valamint emlékeztessen a közösségek összetartó erejére. Az Őrült Nők Ketrece köreiben tapasztalható erő és empatikusság, valamint Hevér és Stohl szívhez szóló alakításában Zaza és George szerelmének mélysége éppen ezért lélekmelengető szíverősítő: ez egy olyan hozzávaló, amely Alföldi esetében teljessé teszi a jó előadás receptjét. Sokak számára elcsépelt lehet a szeretet erejét hangoztatni a legfontosabb összetevőként,

de Alföldi rendezése bebizonyítja, hogy ez az egyetlen olyan univerzális erő, amely segíthet az ellentétek feloldásában, a sérülések kezelésében, és amely egyedüli módon képes lehet arra, hogy megváltást hozzon az emberek életébe. 

Színlap:

Georges, mulatótulajdonos: Hevér Gábor
Albin: Stohl András
Jean-Michel: Kovács Máté
Jacob: Fehér Tibor
Józan László
Aristide Bouteille: Friedenthal Zoltán
Marton Róbert
Mihályfi Balázs
Jacqueline: Bánfalvi Eszter
Tornyi Ildikó
Parti Nóra
Marie: Söptei Andrea
Csarnóy Zsuzsanna
Anne: Fodor Boglárka
Hartai Petra
Francis Ivanics: Tamás
Katona Péter Dániel e. h.
Chouchou: Horányi András


Madárkák: Benkő Dávid
Drahota Albert
Horváth Zoltán
Hunyadi Balázs
Jenei Márton
Köpösdi Ádám
Lakatos Zsolt
Németh László
Száraz Dávid
Szeifert Máté
Szelle Marcell
Szerémy Dániel


Zenekar / klarinét, szaxofon: Ablonczy Keve
Bartek Zsolt
Zenekar / trombita: Gaál Zoltán
Magyar Ferenc
Zenekar / basszusgitár: Pál Gábor
Studniczky László ‘Zsatyi’
Zenekar / dob: Nagy Zsolt
Papp Dániel
Zenekar / zongora: Csengery Dániel
Grósz Zsuzsanna
Kórus: Balázs Edgár
Cserményi Zsombor
Eredics Béla
Korbász Viktor
Kristofori Ferenc
Kristóf István
Szarka Tamás
Széplaki Márk
Tompa István
Tóth-Székely Zoltán
Vatamány Atanáz
Magyar szöveg: Ugrai István
Koreográfus: Gergye Krisztián
Díszlettervező: Menczel Róbert
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Maszk: Vég Attila
Zenei vezető: Csengery Dániel
Korrepetitor: Grósz Zsuzsanna
Grafika: Lakatos Péter
Fény: Jakab László
Koreográfus:-asszisztens Lakatos Zsolt
Műszaki konzultáns: Ditzmann Tamás
Sound design: Szabó Szilveszter
Hang: Remete Marcell
Fővilágosító: Czibor Attila
Produkciós asszisztens: Bali V. Gergő
Súgó: Zsolnay Andrea
Produkciós menedzser: Studniczky László ‘Zsatyi’
Műszaki vezető: Czibor Attila
Segédrendező: Nyulassy Attila
Producer: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető, dramaturg: Ugrai István


Rendező: Alföldi Róbert

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *