Akkor hát elindultam – “Hádész” próbanapló

Odüsszeusz, Ithaka királya hazafelé tart a trójai háborúból, ám magára haragította Poszeidónt, a tenger istenét, így az utazás évtizedes bolyongássá változik. Hogy jóslatot kapjon a hazatéréshez, az Alvilágba indul a halott Teiresziasz szelleméhez. Hádész birodalmában azonban saját személyiségének árnyképei várják. Van-e a leereszkedésből visszaút? Hazatérhet-e Odüsszeusz, hogy visszavegye elvesztett királyságát? Egyáltalán: van-e még királyság, amit visszavenni érdemes? 

3 év szünet után Formanek Csaba színész-rendező, a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség művészeti vezetője úgy döntött, felújítja Hádész – Látomások az Alvilágból című, 2017-ben született monodrámáját. A felújítás folyamatában készülő próbanaplóját szeretném megosztani az Olvasókkal, amely érdekfeszítő gondolatokkal mesél egy próbafolyamat mibenlétéről, az alkotás öröméről és nehézségeiről, és arról, hogy miért, miből, hogyan készülhet el egy színpadi produkció. Monodrámája sötét komédia vágyakról, belső háborúról, a depresszió határvidékeiről, önképekről és önismeretről, elveszettségről, a későn hazaérkezőkről, a világ felosztásáról és a lélek belső bolyongásáról.

“Tegnap – és ma hajnalban – megépítettem az előadás díszletének vázát, amin még nem lehet futkározni, abból nagy baj lenne. De arányos és stabil is lesz, ahogy látom, sok további fúrás-faragás, függönyözés, fényezés után. Három év elteltével felolvastam magamnak a szöveget és megnéztem a 2018-as, éppen a választások után frissen készült Patyolatos felvételt.
Gondolkoztam.

Ez a legnagyobb és legnehezebb szöveg, amivel valaha dolgom volt, köszönöm a szerzőnek.

Szívesen!
Tudom, hogy neked sem volt könnyű dolgod, ezzel a darabbal megküzdöttél, Csaba.
Igen, ez igaz, de közben jókat kocsmáztam.
Tényleg? Sose gondoltam volna.
Így alakult.
Ültél sokat a Krúdy teraszán, ez 17 őszén volt, és azon töprengtél, hogy kéne folytatni. Miről is szól, hol kéne megragadni.
Szeretem a pepecselős írói munkát. És nagyon hiányzik is. Tudod Csabikám, a napi színházi rutinban ilyet nem lehet. Az író szabad, talán nincs is annál szabadabb dolog, mint írni. És ez a szabadság iránti vágy hajszolt bele ebbe is, a Hádészba, s lettem önmagam rabszolgája.

Szabad akartál lenni, és szolga lettél?! Önmagadé?

Teljesen kettős lét ez. A szíved mélyén már ott van egész anyag, de az agyad, a kezed még nem tudja előpiszkálni. Tudod, hogy kényszeríteni kell rá magad, mert munka nélkül, feszültség nélkül nem fog menni. Itt kérem szülni kell. Mondatok, jelenetek, szerkezeti ötletek sokasága kering, csábít, és megy a levesbe. Ennek ez az útja. Szétdolgozod magad, de meg se fogan. Tudod, hogy valami teljesen más kéne, ilyesmi, de más, és megfojt a lakás, amiben ülsz, hiába nézelődsz kifelé az ablakon. Levegő kell, tér kell, inni valamit, esetleg beszélni valakivel pár szót. Nem lehet írni, most élni kell! De sokat nem, mert mi van, ha hirtelen jön a gondolat?! Akkor az egy óra legalább, míg átrágod magad rajta, és akkor kell, azonnal kell. S lehet, hogy rögvest jön egy másik, egy harmadik.

Bármikor elkaphat a gondolat, vigyázni kell!

Így hát lehetőleg olyan kocsmába mész, ahol nem botlasz ismerősbe. Csakhogy olyan kocsma, ami jó is, közel is van, és nincs ismerős, nos, olyan nincs. Olyan nincs. Úgyhogy elmész mondjuk a Krúdyba (’17-ben a Krúdyba, ma már nem oda), ami akkor a legközelebbi olcsó, szabadtéri hely. És ha szerencséd van, nem jön senki beszélgetni, különösen nem egy ismeretlen alkesz, de ha mégis, vállalod a kockázatot. Vagy figyeled a kocsmatársad minden szavát, gesztusát, hátha valamit felhasználhatsz belőle. Már ha emlékszel rá holnap.
Hogy ne ússz el az időben, kitűzöd előre a premiert, hogy kényszerítsd magad, s bár jól tervezel időben, biztos, hogy szoros lesz. Ha tágabbra terveznéd, akkor is szoros lenne, éppen ennyire. Úgyhogy nyugodtan lehetsz szemét magaddal. A végén az életedből úgyis mindenkit kizársz, hogy betartsd a saját hülye határidődet, s azon kapod magad, az egész darab tényleg erről szól. Egy súlyos, sötét magányról, éppen amit szerettél volna, vagyis nem szerettél volna, de szerettél volna, pont ezt, persze éppen hogy nem ezt szeretted volna, de mégis ezt, ezt a Hádészt. Ezen végül is jót mulatsz, s már tudod, hogy majd megpróbálod legott komédiának nézni, amikor eljutsz végre a rendezéshez!
De oda nem jutsz el még. Mert jön a színészi része, ami a legkellemetlenebb! A szövegtanulás ugyanis… az tényleg pokoli!

Majdnem 6000 szó, a megfelelő sorrendben és hangsúllyal és értelemmel és érzelemmel. És mindig frissen!

Ha nem vagy friss, szétesel. Már inni is alig iszol. De aztán annyira megszomjazol, hogy inkább összeszeded magad kétszeresen, hogy legyen egy estéd a Krúdyban, vagy a Muriban, vagy valahol. Másnap(osan) folytatod. A szobádban próbálsz, az ablakban tükröződsz, gyakran lesed magad. Nem azért, mert olyan jó nézni, hanem mert ott legalább van valaki, aki mozog. Még egyszer átgondolod, nem kellene-e felkérni erre egy rendes színészt, s még egyszer megállapítod, hogy nem.
Regressziók. Amit megtanultál tegnapra, kezdheted újra ma. Nem jönnek a szavak a testedbe. A szöveget át- és átírod, mert érzed, hogy nem gördül(sz).

Azokra gondolsz, akiktől tanultál – színházat, életet, egyebet – s ebből erőt merítesz.

Mindig van miből erőt meríteni.”

A felújított változat 2022. április 9., 10. és 11.-én 19 órától látható a Kettőspont Színházban.

Jegyek válthatók: http://ujalkotomuhely.jegy.hu

Színlap:

HÁDÉSZ – Látomások az Alvilágból
monodráma, 90 perc

írta, rendezte, játssza: Formanek Csaba
fény: Lakatos Dániel

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *