Az előadás elmaradt, de a közönség fejlődött morálisan

Manapság a színházba járók többsége, egyáltalán nem titkoltan, szórakozásra vágyva vált jegyet az előadásokra. A statisztikák egyértelműen kimutatják, hogy a magyar közönség számára a színház egy olyan árucikk, amely feledteti a gondokat, pár órára kikapcsolja az agyondolgoztatott agyat, jól megnevetteti, vagy legalábbis elszórakoztatja nézőjét. Ezt az egyébként abszolút tolerált tényt én mégis szomorúnak, vagy legalábbis elgondolkodtatónak tartom, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ma a fővárosi színházak repertoárján olyan kiváló, némileg tragikusabb, de éppen emiatt tanító jellegű darabok vannak, amelyeket vétek kihagyni csak azért, mert nem rózsaszín habbal kínálják őket.

Most tárgyalt előadásom azonban kiváló példa arra, hogyan lehet az általánosan értelmezett vicces és komoly oldalnak egyaránt lelkiismeretesen megfelelni. Nem könnyű rendezői és koncepcióbeli feladat, de nem is lehetetlen, ez a darab például játszi könnyedséggel egyensúlyozik a két műfaj határán, meggyőzve ezzel mindkét vonal kedvelőit. Ez az előadás Csikós Attila művéből született, Díszítők a címe, és egy egészen triviális történetből szüli meg komikus és helyesen bölcselkedő értékrendjét: öt díszítő és egy öltöztetőnő véletlenül bennragad az alagsori színházi szobájukban, az előadás pedig kezdetét veszi, nélkülük.

Az utóbb hónapok egyik legjobb színházi tapasztalata a darab, amely esetében egyértelműen sokatmondó jel, hogy a kritikus ölében fekvő jegyzetfüzet rengeteg idézettel és gondolattal telik meg az előadás során – persze mind pozitív felhanggal, ám az elgondolkodtató jelleg esetében irreleváns az előjel, a lényeg, hogy hatással legyen ránk. Akkor van mit boncolgatni, akkor van miről mesélni, mi által gyarapodni. A Díszítők pedig nem rest ellátni bennünket szellemi útravalóval. A darabban erősen jelen levő, a szerepekből és a helyzetkomikumokból következő poénok végigkövetik a cselekményt, könnyed, végtelenül őszinte színt kölcsönözve ezzel az egész előadásnak. Kezdetben vicces, később egyre keserűbb rádöbbenésük azonban, hogy az előadás zökkenőmentesen halad előre nélkülük, már előrevetít bizonyos fokú komolyságot, amely okán feltételezhető, hogy a helyzet többféleképpen értelmezhető.

Embereink egyszerű ideológiával bíró melósok, akiknek mind megvan a saját stikkje: érdekessé akkor válnak, amikor a rivalda pár pillanatra mindegyiküket kiragadja a „tömegből”, és megismerjük igazi gondolataikat. Egyéni, sokszor tragikus sorsukat, önreflexív megjegyzéseiket, a körülményeket, amik végül a színházi munkáig sodorták őket, sokszor nem akaratlagos módon. Mind másképp értelmezik ennek a munkának a lényegét és célját, amely abból adódik, ahogyan önmagukról és a világról gondolkodnak. Ez azért rendkívül fontos, mert a színészek egyéni- és összjátéka is rendkívül gondosan felépített, szenvedélyes és erős. Ez a drámaiság különösen tetten érhető Karácsonyi Zoltán játékában, aki az egyik alkoholkedvelő díszítőmunkást játssza: megbánás, lemondás, megelégedés mind jelen van az érzelmi palettáján. A darab komoly vonalának egyértelműen Tarján Péter, azaz az idősebb kolléga az átvitt értelemben vett csatornája. Ő az, aki önironikus és viccesen őszinte meglátásai mellett időnként elgondolkodtató mondatokkal szakítja félbe a verekedésig is elfajuló közjátékokat, amelyre tulajdonképpen nem lenézéssel, hanem önmagukba fordulással reagálnak a szereplők. Egyértelműen kiderül, hogy a sorsot illetően a legtöbben kompromisszumképesek voltak, az öreg szerint rajonganak saját boldogtalanságukért, nem képesek szabadulni tőle. Így amikor zárt térbe kényszerítették ezt a sok, különböző embert, elkerülhetetlenné vált a szembenézés – még akkor is, ha ez nem emelkedett, spirituális úton, hanem egy sértés, egy verekedés formájában nyilvánul meg. A feszültség és a valódi arcok így is, úgy is megmutatják magukat.

Ez pedig nagyon érdekfeszítő koncepcióban történik: a „színház a színházban” mindig is rendkívül izgalmas keret volt egy színdarab számára, amelyben egyértelműen és szabadon reflektálhatott önmagára, a színházi helyzet mibenlétére, az ott dolgozók munkájából is adódó karakterisztikájára, és kellő realitással hozta közel hozzánk a színházi világ esszenciáját. Ezt árnyalt módon tette meg korábban Az álomkommandó, nemrégiben pedig próbálkozott ezzel a Vígszínház Rendezése, Csikós műve azonban lazább, mégis őszinte módon igyekezett párbeszédet folytatni erről a különleges helyzetről. Noha nem konkrét színdarab megalkotásában áll a lényege, de “színház a színházban” helyzetről szól, egy olyan szeletét tárja fel, amely egy színdarab fontos része. Csikós legnagyobb érdeme, hogy története sokféleképpen értelmezhető, az asszociációknak nincs határa. Ez akkor válik egyértelművé, amikor a csapat „mentora” csendesen álomba merül, örökre, az ajtó pedig hirtelen kinyílik. Egy ilyen dramaturgiai fordulat következtében felületes gondolkodás volna konkrét módon értelmezni a helyszín mibenlétét, a kihagyott előadást és a szereplők összezártságát. Ha a színház az élet, az ajtó pedig okkal, a szembenézés végett záródott be, talán nem járunk messze az igazságtól, de a boncolgatás lényege éppen abban rejlik, hogy mindenki maga találja meg a saját igazságát. Ennek a folyamatnak megéléséhez pedig kiváló döntés másfél órára összezárni magunkat a díszítők csapatával.

Szereplők
Cicavirág: Erdélyi Tímea
Kovi bá: Tarján Péter
Zsót: Szentirmai Zsolt
Béla bá: Gerner Csaba
Süttő: Karácsonyi Zoltán
Praliné: Fehér Tibor

Alkotók

Jelmez: Papp Janó
Díszlet: Halász G. Péter
Zene: Duende – Menszátor Héresz Attila
Kellék: Göndöcs Csaba
Vezető asszisztens: Cservenák Szilvia
Asszisztens: Peron Dorottya
Sajtókapcsolat: Herczeg Dóra
Plakátfotó: Mészáros László
Műszaki vezető: Harmati István
Egyeztetés: Berkes Kornélia
Próbafotó,
grafikai munkatárs: Földházi Balázs
Próbahely: Ács Péter

Producer: Zichy Gabriella

Rendező: Dolmány Attila

Támogatók: NKA
Tematik Kábel Kft., Radu Morar
Cservenák Méteráru
Zichy Szín-Műhely

Köszönet a Játékszínnek, és minden színház összes díszítőjének!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *