Két főszereplőnkben két olyan valóságértelmezés jelentkezik, amely elszomorító módon egyre gyakoribb, és amelyre a személyes történetekkel kiváló módon reagál ez az előadás. Itt természetesen egyaránt közrejátszik az, hogy remek alapanyagra esett a rendezőnő, Botos Éva választása, illetve hogy mindezt képes volt helytálló és meggyőző módon színpadra alkalmazni.
Mindig érdekes kísérlet, ha egy rendező arra adja a fejét, hogy alkotása során egy színi előadás megelevenedését prezentálja.
Sok minden sűrűsödik össze egy ilyen különleges másfél órában: nemcsak a választott téma mélysége, működőképessége és tanulsága tárul fel a néző előtt, de a színész maga is, hiszen rajta bukik vagy áll az, hogy a darab üzenete célba ér-e.
“Csikós legnagyobb érdeme, hogy története sokféleképpen értelmezhető, az asszociációknak nincs határa.” – A Díszítőket láttam a B32 Galériában.
“Amikor eldöntötte, hogy így akar élni, kizárt minden más alternatívát. Talán alig észrevett pillanat az, amikor a borissza színésznek azt tanácsolja a súgó, hogy lehet úgy is öngyilkos, hogy nem iszik többet. Kean esetében valószínűleg az lenne az öngyilkosság, ha nem játszhatna többet.” – Kean, a színész a Thália Színházban!
“A „Nehéz” azért egy végtelenül fontos, ezzel egy időben azonban rendkívül súlyos előadás, mert Mucsi Zoltán végtelen alázatával és elhivatottságával óriási mértékben hitelesíti mindazt, amit ennek a férfinak a története sugallni akar.”
A Vígszínházban járt a kolozsvári színház két előadása: a Julius Caesar és Kalucsni.