A koronavírus kitörésekor az elsők között esett el egy nagyon fontos művészeti intézmény, a színház. Egy olyan időszak köszöntött ránk, amikor nagyon hirtelen és nagyon gyorsan kellett új alapokra helyezni az életünket: tisztázni, hogy mik az elengedhetetlen feltételei a létezésünknek. Az anyagi világban egyszerű volt letisztázni magunkban, mik az alapvető élelmiszerek ahhoz, hogy működőképesek maradjunk. Ám a koronavírus legnagyobb tanulsága, hogy nem csupán a testünket, a lelkünket is táplálnunk kell. Az az intézmény pedig, amelynek említésével kritikám elkezdtem, ezt a cél szolgálja időtlen idők óta: gondolatokat ébreszt, formál; hangulatot teremt és szórakoztat; új világokat tár elénk, valamint akár szép és könnyed, akár nehéz és tanulságos helyzetekkel állít szembe, mindenképpen a lelkünkkel foglalkozik.
Most, amikor a nehéz idők bizonytalanságából lábadozni próbálunk, a lehető legnagyobb szükség van olyan produkciókra, amelyek a megviselt lélek megerősítésével foglalkoznak. A műfaj: tulajdonképpen teljesen lényegtelen. Minden színházi területesen képesek vagyunk olyan formákat alkotni, olyan módon fogalmazni, hogy az eljusson a közönségig és könnyebb szívvel távozzon az előadásról. Nem véletlen hangsúlyozom a műfaji szempontot: Szente Vajk Puskás, a musical című rendezése nevéből is adódóan a musical csoportjában versenyzik a nagyérdemű kegyeiért. Az alkotást elsősorban azért méltatnám, mert nem csupán énekes betétekből, lenyűgöző látványvilágból, gyönyörű jelmezekből áll – ahogyan a köztudat gondolkodik erről a műfajról –, hanem piedesztálra állít egy olyan gondolatot, ami egy kataklizmát követően az egyetlen lehetséges megoldás.
Az augusztus 20-ai premierdátum tökéletes apropó a bemutatóhoz: Puskás Ferenc napra pontosan 75 éve, 1945-ben játszott először a magyar labdarúgó válogatottban, a Magyarország-Ausztria mérkőzésen.
A labdarúgó neve egy olyan kötőerő, aminek kiemelése kitűnő példa a társadalmi, nemzeti, vagy akár mélyebben értelmezve a testvéri egységtudat bemutatására is.
Így tudnám a legpontosabban megfogalmazni a rendezői koncepció lényegét, hiszen ez egy olyan kardinális gondolata az előadásnak, amely szinte minden jelenetben, dalszövegben, momentumban érzékelhető. Szente és alkotótársai végigkalauzolnak bennünket a híres focista életének minden fontos pontján, a gyerekkori évektől az első meccsen át a házasságkötésig, ott vagyunk vele az izgalmas mérkőzéseken, a politikai nyomás megjelenésénél, disszidálásánál, Kispesten és Spanyolországban egyaránt – és mégis: Puskás hazaszeretetét semmi sem tudja megkérdőjelezni. Ezt a karakterjegyet emeli ki a legjobban Veréb Tamás játéka is, aki kellő érzékenységgel azonosul Puskással, magáévá teszi örömeit és fájdalmait, olyan közel hozza hozzánk a focistát, hogy kitartásával, gerincességével és lojalitásával valódi lelki erőt képes átadni.
Ám ahhoz, hogy az a hazafiasság, amiért Puskás egész életében kiállt, győzedelmeskedni tudjon, szükség van egy olyan ellenpólusra is, amelynek legyőzésével diadalmaskodhat és erősödhet. Ugyanis a politikai tisztviselők a kétely fényében értelmezik ezt a hazafiasságot, és hazaárulást feltételeznek azokban a szívekben is, ahol a legmélyén valóban a magyarság szeretete nyugszik. Ez az egyik kulcsjelenete Nagy Sándornak is, aki Farkas Mihály miniszterként – érzékletes előadásban fizimiskájával és kiállásával tökéletesen azonosulva – egy matrjoska baba rétegeit feltárva állítja szembe a focistát azzal, hogy ők nem a külső festéssel megegyező színeket, nem a hazaszeretetet gyanítják a legutolsó rétegben.
„Mi csak focizni szeretnénk”
– mondja az előadás egy pontján Puskás és legjobb barátja, Bozsik József, ám hamarosan kiderül, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az előadás középpontba helyezi a sport örömteli világának és a hatalmat gyakorolni kívánó politikai vezérek kényes kapcsolatát. A vörös fényben úszó elvtársak minden eszközt megragadnak ahhoz, hogy térdre kényszerítsék azokat, akik ellentétes véleményt fogalmaznak meg a világról, hűségről, becsületről. Ennek érzékletes képe az egyik focista, Czibor Zoltán története, mert találkozik Ember Márk mély átélésével és karakterábrázolásával: a válogatott egyik tagjaként vehemens jelleme és állásfoglalása miatt számos csapást kénytelen elviselni a hatalmasoktól. Ők azok, akik név szerint kiemelik a tömegből a tehetséges focistákat, felemelik őket, ám olyan mértékű sikerszériát várnak el tőlük, hogy amikor az aranycsapat a legszebb évek után veszíteni merészel, bűntudat nélkül lehetetlenítik el őket. Szabó P. Szilveszter fikciós karakterének bőrében, Vörös elvtársként mind prózában, mind énekben elemi erővel áll ellen a kételyeket megfogalmazó erőknek. A focizás egy pont után már nem a sportról szól: mondvacsinált indokokkal szakítják el a focistákat a labdától. Puskás ezért Bécsbe menekül, majd a Real Madridhoz igazol. Tehetsége mindenhová elkíséri, ám sosem felejti el, honnan jött: minden sikerében a magyarokkal kíván osztozni.
Az alkotók üzenete és a darab hatóereje szükséges és régóta vágyott élmény egy vírus által megtépázott világban. A Puskás nem csupán egy szépen megrendezett és felépített musical: sokat lehetne beszélni a nagyszerű díszletről, a hangulatteremtő vetítésekről, kiválóan és érzékletesen megkomponált, megírt betétdalokról, korhű jelmezek, fénytechnikáról és egyéb színháztechnikai elemről, ám ha mindez nem szolgál egy közös célt, akkor érzékeket kiszolgáló és gyönyörködtető elemek csupán – egy olyan matrjoska baba, aminek legutolsó rétege nemhogy nem önazonos, de nem is rejt kincset. Márpedig a cél az egymásba vetett hit, az egység és a testvériesség képének felemelése és világgá kürtölése. Nem véletlen, hogy A Pál utcai fiúk című színdarab hangulata köszön vissza az előadás számos jelenetében. Rokonságuk az összetartozásban való hitből eredeztethető, amely mind a színpadon életre kelő focisták, mind pedig az őket megszemélyesítő színészkollégák közös kémiájában, örömjátékában tetten érhető. Nem csupán egységtudatról beszélnek, hanem egységtudatot is élnek meg, osztanak meg velünk: ettől igazán lélekemelő az új Puskás musical.
Stáb
Puskás Ferenc: Veréb Tamás
Puskás Ferenc felesége, Hunyadvári Erzsébet: Kovács Gyopár
Bozsik József: Fehér Tibor
Czibor Zoltán: Ember Márk
Klára: Gubik Petra
Farkas Mihály: Nagy Sándor
Vörös elvtárs: Szabó P. Szilveszter
Östreicher Emil: Szerednyey Béla
Sebes Gusztáv: Cseke Péter
Szepesi György: Harsányi Levente
Grosics Gyula: Berettyán Nándor
Kocsis Sándor: Cseh Dávid Péter
Zakariás József: Pásztor Ádám
Budai László: Kovács Péter
Lóránt Gyula: Illés Zoltán
Hidegkuti Nándor: Solner Dániel
Buzánszky Jenő: Baranya Dávid
Lantos Mihály: Kovács Richárd
Alfredo di Stefano: Nagy Balázs
Puskás Ferenc édesanyja, Bíró Margit: Náray Erika
Puskás Ferenc édesapja, idősebb Purczeld Ferenc: Barabás-Kiss Zoltán
A Puskás, a musical díszlettervezője Rákay Tamás,
jelmeztervezője Kovács Yvette Alida,
a koreográfusa Túri Lajos Péter,
zenei vezetője Károly Katalin.
Rendezte: Szente Vajk.