Egy előadás sikere véleményem szerint abban rejlik, hogy üzenete túléli-e a függöny legördülését. Természetesen fontos célt szolgálnak azok a színdarabok is, amelyek csak szórakoztatásra hivatottak, és nem céluk nagyobb mértékben befolyásolni egy néző életét. Két, három órára talán kiemelnek a szürke hétköznapokból, feledtetik a problémákat – de nem segítik megoldani azokat. Nem túlzás azt állítani, hogy a jó színház intenzívebb szellemi munkát és a felmutatott élethelyzetbe való belehelyezkedést várja el a nézőjétől. Egy ilyen típusú előadás akkor bomlik ki igazán, amikor témájával nem csupán az időtartama alatt, de a befejezést követően is foglalkozni vágyunk. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy a látott színházi valóság és annak tanulságai elgondolkodtattak bennünket.

A Madách Színház repertoárja többségében szórakoztató és zenés jellegű előadásokkal várja nézőit, gondoljunk itt a kivételes vizualitásban és díszleti elemekben, habkönnyű szórakozásban tobzódó Szerelmes Shakespeare-re, vagy a Mamma Mia! nosztalgikus pillanataira és jól ismert dallamaira. Így hát kellemes meglepetés egy olyan előadással foglalkozni, amely jóval túlmutat az előzetes elvárásokon és egy mélyebb utazásra invitálja a nézőjét. Nemrégiben Szirtes Tamás tavaly bemutatott rendezését, az Ügyes kis hazugságokat volt szerencsém megnézni, amelyet színlapja „pergő komédiaként” aposztrofál, holott műfajának meghatározása sokkal izgalmasabb és összetettebb feladat, mintha egyszerűen poénjai szintjén ítélnénk meg.

A történet középpontjában párkapcsolati problémák állnak, valamint azok szellemes szőnyeg alá söprése egy-két ártatlannak szánt hazugság segítségével. Az elején talán még lehetséges felszínesen szórakozni a jól időzített poénokon, az előadás igazi érdeme azonban, hogy az idő előre haladtával ezt a hozzáállást már nem tartja fenn opcióként. Egyre nagyobbak a csendek a hazugságok között, egyre kellemetlenebbé válik, hogy a jóvágású és sikeres fiatalember minden nehézség nélkül hazudik felesége szemébe,  valamint egyre elgondolkodtatóbbá válik döntése, hogy megcsalja őt fiatal szeretőjével, főleg szülei történetének tükrében.

Itt ugyanis mind a két pár küzd az elhallgatás következményeivel: Billy (Nagy Sándor) egy huszonéves lánnyal lép félre, de egyáltalán nem válik terhére hazudni ennek érdekében:

Feleségnek hazudni a legkönnyebb dolog a világon

vallja. Egy családi találkozó során kiderül azonban, hogy szüleinek házassága is titkokkal terhes. Miután anyja (Kerekes Éva) tudomást szerez fia helyzetéről, lerántja a leplet: a családalapítás után nem sokkal ő is rátalált egy olyan emberre, akiért képes lett volna kilépni a komfortzónából. Mégsem tette meg: felismerte, hogy családja fontosabb, megelégedett helyzetével, és hátat fordított a vérpezsdítő viszonynak. Talán itt feszül az előadás legérdekesebb gondolata: míg ő képes volt felismerni, előtérbe helyezni a családi békét és csont nélkül

elfogadni azt, amit az élettől kapott,

fia minden nehézség nélkül lépi át a határokat, és tervez közös nyaralást fiatal szeretőjével. Szirtes rendezése elgondolkodtató módon beszél a családi viszonyrendszerekről és a kezdetben ártatlannak szánt, majd egyre nagyobb mértéket öltő hazugsághálóról. Esetében a tanulságadás módja is említésre méltó.

Nemrégiben a Hetedik alabárdos című film kívánta vegyíteni – sikeresen – a színházi és filmes alapelemeket a széles vásznon (például felcserélte a stáblistát az előadás végi tapsrendre), ezt ebben az előadásban a rendező éppen a másik oldalról közelíteni meg, szintén hatásosan. A Madách Színház hatalmas színpadának alapvetően jól áll a vetítés, Szirtes pedig előszeretettel játszik vele: az előadás elején megjelenik a darab stáblistája, a történeteket négyfelé bontja, és filmes intermezzókkal választja el őket egymástól. Azonban egyértelmű, hogy az előadás prózai szinteken élvezhető és értelmezhető a leginkább. Kevésbé cselekményével, mint inkább a szöveg szintjén ragadott magával, ez pedig témájából eredően egyáltalán nem meglepő: a hazugságok, feszült helyzetek kirobbanóan őszinte és fájdalmas mondatokban oldódnak fel, amely két színművész esetében volt a legjellemzőbb és legszembesítőbb.

Az édesanya történeténél csak egy dolog szívfacsaróbb: az őt alakító színésznő, Kerekes Éva előadásmódja, aki teljes átéléssel és hitelességgel meséli el, miként mondott le szerelméről családja érdekében. A hazugságok egyik hátránya azonban, hogy szinte kivétel nélkül fény derül ki rájuk. Legyen az egy tegnapi kegyes hazugság, vagy egy harminc évvel korábbi szerelem elkendőzése, végül mindig felszínre kerülnek: ebben az esetben a fájdalmas igazsággal való szembesítés, azaz az édesanya beismerése jó útra tereli a fiatal férfit, aki képes ismét megtalálni a boldogságát abban, amit az egész idő alatt birtokolt. Billy történetében, Nagy Sándor játékában és a színdarabban végül ez a csodálatos: a boldog megelégedésben való feloldódás; értékelése mindannak, ami már a mienk.

Szereplők

Alkotók

Díszlettervező: Rózsa István

Jelmeztervező: Füzér Anni

Animáció: Vízvárdi András

Zene: Gulyás Levente

Szcenikus: Szűcsborus János

Világítástervező: Madarász “Madár” János

A rendező munkatársa: Vaszilenko Eugenia

Rendező: Szirtes Tamás