Mindig is nagy érdeklődéssel fedeztem fel a színházművészet új oldalait. A művészet határtalansága nyújtja azt a szabadságot, hogy rengeteg szubjektív perspektívából közelíthessünk meg műveket: akár nézőként érkezünk a színházba, akár alkotóként formázzuk a művészeti koncepciót vagy tágítjuk a színházi műfajok határait.
A hangszínházi műfajról eddig saját mulasztásom okán nem hallottam: Rák Kati és társulata még 2020-ben alapították meg Óbudán a Hangszínházat, azóta sok előadással és sok helyszínen jelentek meg ebben a művészeti formában, amelynek éppen egyszerűségében rejlik az igazi varázsa. A pódiumra lépő színművészek mindenféle színpadi díszlet, jelmez vagy mozgás-koreográfia nélkül adják elő a történetet, amelynek sava-borsát – a színészek előadása mellett – a zenei és hangbetétek, dallamok, hangulatkeltő effektek adják meg, amelyek játszi könnyedséggel teremtik meg bizonyos korok hangulatát.
A Finita la Commedia előadásuk esetében például az 1950-es évek egyszerre romantikus és puskaporos miliőjét.
Rák Kati Borbély László azonos című kisregényét adaptálta a színpadra, rendezésében egy olyan előadást tekintettem – s főleg hallgattam meg –, amelyben egy hasbeszélő bábuja kalauzol el bennünket a mutatványosok és artisták világába gazdája történetén keresztül. Megható és elgondolkodtató módon mesél nekünk arról, miképpen forgatja fel a népligeti vurstli életét 1956. emlékezetes és meghatározó októbere, majd hogyan befolyásolja magánéletüket, sorsukat, szerelmeiket, kapcsolataikat az ellenállás.
A hangszínházi forma egy olyan alkotói víziót jelentett aznap este számomra a Háló Közösségi és Kulturális Központban, amelyben éppen az a rendezői koncepció, hogy a néző – avagy jelen esetben adekvátabb a hallgató kifejezés – feladata az, hogy képzeletében és elméjében megkonstruálja az események lefolyását. A hangulatteremtő zajok és zenei betétek remek módon tükrözik a korabeli szólamokat és eseményeket, az igazi rendezés mégis a néző fejében zajlik. Olyan, mint egy kalandos alámerülés egy remekbeszabott könyv olvasásába: a formák és színek mind a befogadóra vannak bízva.
Mint egy aktív mesehallgatás, amely a néző saját fantáziavilágában zajlik.
Ez a koncepció pedig gyümölcsöző módon találkozik azzal az energetikával, amely az előadók jelenlétéből fakad. Karakteres hangjuk, különböző szereplőket megteremtő hanglejtéseik miatt egyáltalán nem egy színtelen és elálmosító produktum az eredmény: magával ragadó a színészi átélésük és belehelyezkedésük. Nem csupán a szöveget olvassák fel, hangtónusaikkal és a megfelelő helyen megszülető csendekkel elő is adják azt.
Nincs is szükség színes díszletfalakra: a Finita la Commedia esetében az alapanyag tartalmának, az előadók energetikájának találkozása a nézői fantáziával olyan erős, hogy felesleges porhintés is volna a vizuális körítés.
Az előadás kiváló érzékkel lavírozik a humoros párbeszédek, a korszakot idéző jelenségek, valamint az ötvenes évek megrázó és sorsfordító pillanatai között, amelyek egységként alkotnak egy múltidéző, de nagyon is színes és tartalmas előadást. Rák Kati Hangszínházában egy olyan lebilincselő és érdekfeszítő színházi műfajt ismertem meg, amelynek útját és következő előadásait nagy szeretettel fogom követni a jövőben is.
Színlap:
MATYI (a hasbeszélő bábúja) – Mesterházy Gyula
FIEDLER (hasbeszélő) – Bodor Géza
FRÉDI (bohóc) – Köleséry Sándor
IGAZGATÓNŐ – F. Nagy Eszter
FIEDLER FELESÉGE – Rák Kati
SZOBRÁSZNŐ – Dóka Andrea
FILMRENDEZŐ – R. Kárpáti Péter
GYURKA – Borbély László
Zenei szerkesztő – Szeles Imre
Rendező – Rák Kati
Borbély László novellájából Czető Bernát László alkalmazta hangszínházra.