Szomorú vasárnap előadásunk rendkívül meghatározó eleme a zenei világ. A tragikus sorsú muzsikus-zseni, Seress Rezső életének történetét jól ismert dallamok festik majd alá, olyan érzelmi színezettel megtöltve a Madách színpadát, amely garantáltan hatással lesz a nézőre. Az élet minden oldalát megidézi: a Szomorú vasárnap melankolikus dallamaival Seress tragikumát, a Szeressük egymást gyerekek dallal a szeretet hatványozott fontosságát, a Gyere Bodri kutyám pedig beszél – s zenél – a kor társadalmi és politikai helyzetéről. Ezek a dalok önmagukban megérnek egy misét: aztán találkoznak és egyesülnek Horgas Ádám rendezésével.
A Szomorú vasárnapban az az érdekes, hogy pátosz és mélabú nélkül közelíti meg a dalt és költőjét is, miközben nem tagadja a tragikumát és a sorsszerűség szépségét sem. Ennek alappillére Seress maga, komikusan közelíti meg és meséli el életének legmegalázóbb és nehezebb perceit is, miközben ezzel egyetemben ő az, aki ki meri mondani, hogy szomorú és sírva vigadó a mi nemzetünk. Ez a legizgalmasabb benne, és talán ez volt érdekes saját kora emberének is: a fájdalom elismerése és kimondása. A tragikum mellett története mégis inkább a szeretet erejét és fontosságát emeli ki. A mai világnak szüksége van Seress tanulságaira. Szándék és hit nélkül nem érdemes belevágni egy alkotófolyamatba, esetünkben pedig úgy érzem, fontos célért dolgozunk. Seress története pedig kiváló alap.
Az említett sorsszerű kettősség váltja egymást a jeleneteinkben is. A rendkívül szórakoztató koreográfiák megférnek a könnycsalogató, szívfacsaróan szép elválások mellett, mintegy elismerve, hogy tulajdonképpen maga az élet is édes-keserű. A viszontlátást éppen az elválás teszi széppé. Ez a lelkiség éppen a zenén keresztül teremtődik meg: a dalok alapját alkotó Wágner-Puskás Péter és Horgas Ádám kifogástalan és gyönyörű munkát végeznek. Seress életműve esetenként új hangszerelésben és megközelítésben születnek meg, de teljes alázattal, annak érdekében, hogy kidomborítsák a fontosabb pillanatokat és teljességében teremtsék meg a Seress-életművet.
Ez természetesen a rendelkező próbákon kívül plusz feladatokat ró a színészre: a táncos gyakorlatok, varrodai méretvételek, jelmezpróbálások és stúdiós hangfelvételek mellett ének- illetve korrepetíciós próbákon is részt kell venniük, ahol összhangba kerülhetnek a mozdulatok, éppen folyó monológok és Seress dalszövegei is. A legösszetettebb helyzetbe többnyire a Seress-t alakító Rudolf Péter kerül: számos jelenetben táncos koreográfiát ad elő énekelve, néha egy-egy prózai monológgal, sorral megszakítva, amelynek gyakorlása, összehangolása nagy koncentrációt és türelmet igényel. Ha valaki ezt követően azt állítaná, hogy a színészet egyszerű és „szórakoztató” szakma csupán, biztosan ellentmondanék neki: rendkívül komplex, számos készséget igényel, a lelki átélésről, tehetségről és hozzáállásról, valamint nagymértékű teherbírásról nem is beszélve.
Emellett természetesen az is fontos szempont, hogy a színháztól nem áll távol az esetlegesség, kevés esetben van minden kőbe vésve, egy-egy új ötlet, észrevétel eredményezheti egy már meglévő jelenet újragondolását, befolyásolhatja egy jelenet lendületét, a színészek improvizációi kiegészíthetik a szövegkönyvet, de már olyan is előfordult, hogy már meglévő sorokat és mondatok vetettünk el, mert nem felelt meg a kialakulóban levő, ábrázolt helyzetnek. Sok helyzet és jelenet működőképessége akkor dől el, amikor elpróbáljuk: természetesen nem is egyszer. Aztán a kialakuló érzetek ihletet adhatnak, és új dolgok kipróbálására ösztönöznek egy-egy karakter megjelenésével és megformálásával.
Ez a legérdekfeszítőbb a rendelkező próbák sűrűjében: a jelenet vázának felállítása és megtöltése, tulajdonképpeni első lábra állása. Seress története határozottan körvonalazódik, egyelőre ugyan a színház stúdiótermében, de már életképes és néha mély lelki hatással bíró szerepformálásokkal és helyzetekkel együtt. Seress és felesége, Helén kapcsolata minden bizonnyal egy fontos és mély történetszála lesz az előadásnak, amely éppen az őket megformáló színész-házaspár, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter közös kémiája – illetve persze színészi hozzáértése – miatt válik valódivá és nagy hatásúvá. Már a próbákon teljes beleéléssel próbálják a szívfacsaró jeleneteket, nem veszik félvállról a legmélyebb érzelmeket sem.
Mindig pontosan tudni akarják, hogy milyen mozgatórugói vannak karakterüknek – igaz ez Nagy Sándor esetében is. Ez a szándék-, hozzáállás- és néha lelkiség-kutatás talán a legizgalmasabb része egy jelenet, illetve szerep megálmodásának, majd megformálásának. Keressük a helyünket a karakter lelkében, és az ő céljait, gondolatait a jelenet kifutásában. Különösen izgalmas persze, ha több szerepet is játszani kell: a különbséget elsősorban nem egy másik kellék vagy új jelmez fogja adni, hanem a színész attitűdje és gondolkodása. A gondolatok és színészi játékok pedig ezeken a próbákon formálódnak, abban a reményben, hogy a bemutatón hitelesen ölthessenek alakot a Szomorú vasárnap szereplői.
A próbanapló korábbi bejegyzései:
Szereplők
Seress Rezső
Rudolf Péter
Helén
Nagy-Kálózy Eszter
Pincér / Pap / Katona / Férfi
Nagy Sándor
Alkotók
Díszlettervező
Horgas Péter
Jelmeztervező
Bujdosó Nóra
Zenei vezető
Kocsák Tibor
Koreográfus
Hajdú Anita
Szcenikus
Tompai Zsuzsa
Videó-animáció
Molnár Balázs
Vincze Nóra
Zenei munkatárs
Erős Csaba
Neumark Zoltán
Puskás Péter
A rendező munkatársa
Kutschera Éva
Nagy Attila
Rendező
Horgas Ádám