Előszeretettel figyelem az olyan darabokat, amelyek a színházról mesélnek vagy éppen színházi környezetben játszódnak. Izgalmas pillanat, hogy egy előadás hogyan reflektál, illetve mit mesél arról az „intézményről”, amelyben megfogan. A színház a színházban elv mindig érdekes kiugrópontja egy előadásnak, gondoljunk csak a Vígszínház Rendezésére vagy Az álomkommandóra a Pesti Színházban. Most azonban egy olyan kísérleti előadást tekinthettem meg, amelynek koncepciója mélységesen elgondolkoztatott a hasonló típusú előadások jövőjéről és létjogosultságáról.
A Thália Színházban ugyanis egy olyan alkotás készült, amely rendkívül célirányos és gyakorlati módon közelít a színház, illetve egy előadás mibenlétéhez. Csányi Sándor első rendezése, a Premierajándék egy próbaidőszakot helyez a középpontba, minden gondjával, bajával, szépségével együtt. Valóban, szó szerint egy alkotófolyamatot követhetünk elejétől a végéig: rendezői utasításokkal, a szövegtanulás hiányosságával, az improvizációkkal, mindezt egyfajta elidegenítő módon, hiszen a színészek itt önmaguk – kiragadja őket karakterük álarcából, és igyekszik megfesteni azt, hogy miképpen és milyen nehézségek árán jön létre a produkció, amelyet a néző lát. Ez nem csupán egy szakmabelinek lehet hallatlanul izgalmas (és megmosolyogtatóan ismerős néha).
Csányi rendezése a kulisszák mögé igyekszik invitálni nézőjét, és megmutatni a folyamat lényegét. Márpedig a színház – jó esetben persze – közösség. Az összetartás, a bizalom olyan faktorok, amelyek biztos alapjai egy előadásnak. A darab egyszerre Oscar Wilde és a társulat keze munkája, amely egyértelműen látszik a nagyszerű csapatmunkából: egy-két gyengébb alakítást is megerősít a közös fellépés. Noha itt kevésbé karakterek, mint inkább alkotófolyamatban levő színészek láthatóak. Az előadás egyetlen hibája ebből a kényes pontból ered: eltalálni azt az elbeszélői egyensúlyt, amikor még tisztán láthatjuk a próbákat, de közben érthetően kerül felvázolásra maga a darab. Ha valami, akkor ezt sikerül kevésbé elérni: a társulat a Lady Windermere legyezője című előadást próbálja, a konkrét darab első felében még inkább a próbákat, a második felvonásban nagyobb részben már az előadást láthatjuk.
Itt botlik meg kissé Csányi amúgy ötletes és egyedülálló koncepciója: az utolsó rész már egyáltalán nem tárgyalja a próbák hangulatát, egy főpróbahét nehézségét, valamint a különböző pozíciók fontosságát. Szépen színpadra állítja ugyan Wilde klasszikusát, ám megfeledkezik eredeti céljáról – hogy miképpen születik is a darab. A tapsrend próbája elegáns lezárás, bár szomorú emlékeztető arra, hogy mit hiányoltam a megelőző félórában. Az előadásnak azonban még ennek ellenére is van egy különös bája: Csányi szarkasztikus humora jelentősen tetten érhető, és ha valaki kedveli a játékát és humorérzékét, esetleg látta is egyszemélyes előadását, a Férfiagyat, annak minden bizonnyal működni fognak a poénok, egy-két erőltetett helyzetkomikumtól függetlenül.
A rendező elgondolása véleményem szerint határozottan követendő. Górcső alá helyez egy olyan folyamatot, amelynek normális esetben csupán a végeredménye látható. Egy próbaidőszak egyaránt kíván nagyfokú állóképességet és elhivatottságot, valamint rendkívül sok hitet a közös munkában. Az a törekvés, hogy Csányi első rendezése során ezt a folyamatot szerette volna kidomborítani, rendkívül dicséretes. Sok esetben a nézőnek fogalma sincs róla, mekkora és milyen minőségű munkát követel meg akár a lehető legtermészetesebbnek tűnő jelenet is. A színház ugyanis nem csupán a felhőtlen szórakoztatásról vagy megrázó drámáról szól: olyan, esetekben feszített, ám kreativitásban és emberi összefogásban tobzódó próbaidőszak állhat a bemutató előtt, amely legalább annyira izgalmas és emlékezetes lehet, mint maga az előadás.
Szereplők
Lady Windermere: Tóth Eszter
Lord Windermere: Bán Bálint
Mrs Erlynne: Schell Judit
Lord Darlington: Mózes András
Berwick hercegnő: Szabó Erika
Lord Augustus: Tamási Zoltán
Mr Dumby: Vida Péter
Lady Plymdale: Fodor Annamária
Parker, komornyik: Domokos László m.v.
Alkotók
Díszlettervező: Bagossy Levente
Jelmeztervező: Velich Rita
Rendezőasszisztens: Magócs Niki
Súgó: Andrási Kata
Dramaturg: Varga Zsófia
Fordította: Hamvai Kornél
Rendező: Csányi Sándor