Fővárosi premier-látkép: ezeket a színházi bemutatókat nem szabad kihagyni!

Az elmúlt hónapokban a Szentendrei Teátrum, az Orlai Produkciós Iroda bemutatói illetve a Budapesti Nyári Fesztivál tartotta többek között a lelket a színházrajongókban: a nyári uborkaszezon azonban hamarosan véget ér, és hivatalosan is elindul a 2018-2019-es színházi évad. A következő évben sem fogunk unatkozni, rengeteg izgalmas és elgondolkodtató előadás próbaidőszaka veszi majd kezdetét, amelynek bemutatója minden színházőrült számára kihagyhatatlannak bizonyul. A rendkívül széles premier-választékból csemegéztem, és állítottam össze saját listámat. Íme!

Az Orlai Produkciós Iroda nemcsak a nyári szezonban ügyelt a nézők színház-adagjára, ősszel is számos előadást terveznek bemutatni. Október elsején a Három esős nap bemutatójára kerül sor a Belvárosi Színházban, amely a szülőkre helyezi a hangsúlyt, generációkon átívelő kérdéseket és problémákat feszeget: a gondolatokat pedig olyan tehetséges színészek tolmácsolják majd, mint Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia és Schruff Milán. Egy másik, személy szerint különösen ajánlott előadás budapesti premierjére is sor kerül: Ibsen Nórájának történetének folytatását követhetjük nyomon, a Nóra 2 című darabban, Kováts Adél csodálatos játékában és Galgóczy Judit rendezésében, akár már az augusztus 31-ei bemutató során.

A körút színházaiban is folytatódik a munka, a zenés műfaj kedvelői pedig igazán nem panaszkodhatnak majd. A Madách Színházban a Rocksulit mutatják majd be szeptember végén, hármas szereposztásban, Borbély Richárd, Szemenyei János és Serbán Attila főszereplésével, és a Rocksuli lelkes gyerekcsapatával. A Játékszín szórakoztató és gondűző előadásainak sorában pedig találhatunk majd egy komolyabb hangvételű, elgondolkodtató bemutatót is, amelyet februárban mutat be a színház: Horgas Ádám rendezi Lars von Trier Táncos a sötétben Arany Pálma-díjas musicaljének adaptációját. Valószínűleg sokat fogunk járni a Vígszínházba idén is: például Eszenyi Enikő rendezése, A diktátor miatt is (bemutató: október 13.), amely Charlie Chaplin egyik legnagyobb hatású műve volt. Külön bónusz a színházszeretők számára, hogy a főszerepet ifj. Vidnyánszky Attilára bízták, aki tavaly bizonyította helytállását a Hamlet címszerepében is. De színre kerül Molnár Ferenc Liliomja (főszerepben Hajduk Károly, bemutató: december), Bulgakov Bíborszigete (bemutató: október), illetve a teátrum színház-tematikájában, Szász János rendezésében (aki korábban Az álomkommandót vitte színre a színházban) Cassavetes Premierje (bemutató: 2019. március) is, briliáns szereposztásban. A teljesség igénye nélkül rendkívül izgalmas bemutatók várják majd a színház látogatóit.

Molnár Ferencet Budán sem hanyagolják el: az Így szerettek ők felolvasószínházi sorozatban az író Fedák Sárival és Darvas Lilivel való szerelmi háromszögét követhetjük majd nyomon Alföldi Róbert, Parti Nóra és Herczeg Adrienn előadásában. A bemutató október 19-én kerül majd sor az Átriumban. Szintén Budán, noha kicsit délebbre, már Oscar Wilde életművéből ragadott ki egy pazar komédiát, Bunbury címmel a Karinthy Színház. A teátrum 37. évadában Karinthy Márton rendezi majd az előadást, amelynek főhőse kitalált világban lubickol és amelyben a valóság és hazugság bravúros módon keveredik. A darabban Makranczi Zalánt és Telekes Pétert is láthatjuk majd. A Ziggurat Project is ínyencséggel készül látogatói számára: Bot Ádám koreográfiájában mutatják be a VINCENT & Theo című előadást november 11-én az MU Színházban: a fizikai színház elemeivel dolgozó, kétszereplős előadásról van szó, amely a Van Gogh testvérek kapcsolatáról mesél, Theo szemszögéből.

A Szkéné Színházban a tavalyi évadban két előadás is lenyűgözött: az I. Erzsébet illetve a Caligula helytartója, ezek megtekintése után bizonyosodtam meg afelől, hogy egy elgondolkodtató és fontos előadásokkal operáló, kiváló színészeket foglalkoztató színházról beszélhetünk. Így nagy érdeklődéssel várom a színház következő bemutatóit is. Szeptember 22-én például a Woyzeck bemutatására kerül sor, Hegymegi Máté rendezésében, a jól ismert történetben pedig közreműködik Nagypál Gábor és Csoma Judit is. Szeptemberben a Rózsavölgyi Szalon is műsorra tűz egy ígéretes előadást: Mark St. Germain műve alapján a Táncórák című darabban Józan László és Ullmann Mónika lép majd színpadra. Egy olyan történetet mesélnek majd el, amelyben egy balesetben megsérült, illetve egy autista ember próbál utat találni egymáshoz. “Egy magazinszerkesztőség Manhattanben, valamikor a 2010-es években”: ez Hajdu Szabolcs legújabb rendezésének, a Gloriának szinopszisa, amelyet a Radnóti Színház fog bemutatni 2019. március 3-án a Tesla Loftban, a társulat hat kiváló színészével a főszerepekben. A színházban idén Sebestény Aba és Valló Péter is rendezni fog az évadban.

A fővárosi művészszínházakban sem pihennek majd. Érdeklődésem főleg az a hír keltette fel, hogy 2019 márciusában Székely Kriszta ismét a Katona József Színházban fog dolgozni, Csehov: Platonov című előadását rendezi majd a Kamrában. A további bemutatók között megtalálhatjuk Fejes Endre, Tar Sándor, valamint Federico Garcia Lorca művét is. A paletta ismét színes lesz; ahogyan az Örkény Színházban is, ahol Polgár Csaba újra rendezőként dolgozik majd. Jászberényi Sándor (aki nem csupán író, hanem haditudósító is volt) írásai alapján A lélek legszebb éjszakája címmel mutatják majd legújabb munkáját a Stúdióban (bemutató: december 14.). A nagyszínpadon Secondhand, szovjetűdök című előadást kerül színre, amelyet Bagossy László rendez majd harmadéves színházrendező osztályával karöltve. Az előadásban szinte a teátrum teljes társulata szerepel majd (bemutató: szeptember 28.)

A fővárosi bemutatókat áttekintve ezeket az előadásokat ajánlom leginkább. Ám a látkép nem teljes, hiszen a színházi élet vidéken is legalább annyira színes és érdekfeszítő, mint a fővárosban. Így a cikk második részében a vidéki premier-látképpel foglalkozom majd, és teszek közzé figyelemreméltó premiereket.

Bár az előző évad véget ért, számos izgalmas előadást mutattak be, amelyeket idén a repertoárokon is megtalálhatunk:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *