Az Orlai Produkciós Iroda nem hagyja cserben azokat a színházőrülteket, akiknek a nyári színházi uborkaszezonnal kell szembenézniük: Orlaiék az elvonási tünetek enyhítésére három nyári bemutatót is tető alá hoztak: két magyar és egy külföldi szerző művét láthattuk az elmúlt két hónapban. Az iroda múlhatatlan érdeme, hogy igyekeznek mindenféle nézőtípusnak kedveskedni gondolkodnivalóval, ez jelen esetben sem történt másképp: nem csupán egy szórakoztató színház visszatérő vendégei lehettünk, személyes tragédiák és fontos tanulságok is megelevenedtek a színpadon.
Június végén Göttinger Pál rendezését láthattuk a Belvárosi Színházban Családi játszmák címmel. A történet Sam Holcroft tollából származik, aki egy alapvetően komikus helyzetekkel teli, mégis kuszás, elfojtásokkal, titkokkal és tragédiákkal teli családi viszonyrendszert álmodott meg műve gerinceként: szereplőink mindegyike küzd valamiféle démonnal, amely speciális dramaturgiai elemként jelenik meg a színpadon. A nézők a színpad feletti kivetítőn végig tájékozódnak az adott szereplő „gondjával”, amely a legelső alkalommal még vicces – megtudjuk, hogy Ötvös András karaktere csak úgy képes hazudni, ha leül –, később azonban a párbeszéd milyenségétől függetlenül vontatottá válik. Az első felvonás nemcsak ezért válik felettébb problémássá: karaktereink, viszonyaik és helyzeteik nem elég érdekesek ahhoz, hogy fenntartsák a figyelmet, így a darab rövid időn belül válik meglehetősen lapossá. Nehezen kibogozható, hogy történetünk hová és hogyan akar kifutni: válaszokat csak – a mérföldekkel mélyebb és érdekfeszítőbb – második felvonásban kapunk, ez azonban nem mentesíti az első egy órát a vontatottsága alól.
Márpedig ekkor csúcsosodik ki minden, ami felé az első rész építkezni próbál. Holcroft művének címe pontos és mély jelentéssel bír. Ekkor már színészeink is láthatóan megtalálják szerepeik számítását: különösen Kútvölgyi Erzsébet és Szikszai Rémusz alakítása válik emlékezetessé, ahogyan elfojtásaik a felszínre törnek; ahogyan családtagjaikat irányítani képesek; és ahogyan a végső konklúziót levonják. Az egyre növekvő feszültség és ellentét persze végül a fejükre omlik, de a történetet újra végigpörgetve ez szinte elkerülhetetlen. Komédiának a Családi játszmák valóban erőtlen, de abban az olvasatban, miszerint ez egy család- és társadalomkritika, valószínűleg már közelebb kerülünk az üzenet megfejtéséhez. Különösen annak a jelenetben értelmében, amelyben szereplőink szorongással küzdő kislánya tanúja lesz a család összeverekedésének. Talán még hatásosabb és elgondolkodtatóbb lett volna, ha Göttinger abban a pillanatban borítja sötétbe a színpadot, amikor a kislány védekező pozícióban összekuporodik a díszlet tetején és félelemtől csillogó szemmel bámulja családja összeomlását. Így világosabb lenne: a család, amely értetlenül áll a kislány félelmei előtt és segíteni próbál neki, ugyanaz a problémaforrás, amely a kislány félelmeit generálja. Ekkor pedig már nem biztos, hogy csupán családként aposztrofálhatjuk az egymásnak eső embereket.
A Vőlegény című Szép Ernő művel szintén fontos jelenségről igyekeznek párbeszédet folytatni az alkotók. Itt pontosabban a pénz mindenhatósága, az emberi gyarlóság, a mozgatórugók és a hazugságok következetes felépítése válik a darab középpontjává. Meglepő módon, az előadás ugyanazzal a problémával küzd, mint korábban tárgyalt előadásunk. Első felvonása üresjáratokkal, sok esetben túl sok, és érthetetlen sürgés-forgással teli, amit még folytatása sem magyaráz. Az előadás hangulata és az ötletes díszlet nem elég arra, hogy megmentse a szürkeségtől. A legfőbb probléma azonban, hogy nem csupán a hangulatot jellemzi ez a probléma, hanem színészeink előadásmódját is. Egyedül Gazsó György az, akinek egyenletes és kiválóan eltalált előadásmódja a „first-class” édesapa szerepében az, amely biztos alapját képezi a darabnak. A második részben minden a helyére kerül: Szabó Kimmel Tamás korábbi bizonytalansága és színtelensége a múlté, súlyos és tűpontos monológot beszél el karakterének valódi személyiségéről, amelyet megkoronáz ábrázolásának mélysége és gyarlósága abban a jelenetben, amikor szerelmének könyörög. Kiváló partnere Kovács Patríciának: külön-külön is érdekes és tragikus mozgatórugóval bírnak, de közös jeleneteik során válnak a legmeggyőzőbbé. Egyértelmű, hogy pompás kémiával bírnak a színpadon, és ez nekünk, nézőknek is hálás helyzet.
A hangulatteremtés sem vall már kudarcot: ez egyaránt köszönhető a díszletnek és a remek érzékkel eltalált zenei betéteknek, amelyeket külön is dicsérnem kell. A Vőlegény története persze nem torkollhat drámába, ám az út, amelyen eljut odáig, végig magában hordozza a korabeli társadalom szokás-rendszer tragikumát. Azt, hogy csak azt a nőt éri meg elvenni, akinek busás hozománya van; vagy azzal éri meg külföldre utazni, aki szép ruhába öltöztet. Az érzéseknek végül nem szab határt ez a fajta, manapság is jól ismert realista helyzet: holott tudjuk, a darabon kívül az élet már korántsem olyan, mint Szép Ernő idejében. A mi korunk igazán az, amelyet a pénz irányít. Szép Ernő műve egy régebbi korról és szokásrendszerről vall, amelyek értelmében a hozomány képét jóval régimódibb módon fogták fel, mint manapság. A kérdés felmerül: mennyiben érdekfeszítő 2017-ben csupán látleletet venni, és nem azonosulni azzal, amit a színpadon látunk? Mennyire lehet aktuális ma Szép Ernő? Felfogása egy régi korról tanúskodik, amikor azon botránkozunk meg, ami nekik még természetes, nekünk már rég nem az. Természetesen nem mindig szükséges párhuzamot vonni, főleg akkor nem, ha az élvezetet ez csekély mértékben sem rontja. Az előadás ugyanis az első felvonás nehézségei ellenére is emlékezetes élményt nyújt, ez pedig egy bemutató tekintetében sikerként könyvelhető el.
A produkciós iroda egy kisebb színpadon, intimebb környezetben megálmodott még egy bemutatót a nyárra, amely csupán az első része annak az előadássorozatnak, amelyet a közeljövőben újabb és újabb részek fognak követni. Lengyel Nagy Anna az az alkotó, aki egész életében gyűjtötte átlagemberek egyáltalán nem átlag történeteit. Az iroda ezeket az igaz történeteket karolta fel, elsőként egy nővérpár tragikus történetét és egy asszony apjának írt levelét hallgattuk meg. Egri Kati visszafogott, a sors csapásait és életének történéseit elfogadó, egy utolsó vallomásra készülő asszonyt ábrázol. A nehézkes gyermekkorról és apja hiányáról egyaránt vall, története egy érzelem-dús áttekintés és egy intim vallomás, nekünk, nézőknek. Egri Márta egy nyíltabb, szenvedélyesebb emberi sorsot beszél el: egy szerelmi háromszögről mesél, amely két nővér és egy férfi kapcsolatáról mesél. Ez a férfi mindkettejük életének fontos szereplőjévé és nagy szerelmévé válik. Talán az ő története egy kicsit jobban megérintett annak a csodálatos, mégis fájó őszinteségnek okán, ahogyan a színésznő elmeséli karakterének történetét. Elbeszélése végtelenül emberi, ettől válik hitelessé. Orlaiék legutolsó bemutatója nem csupán mérete miatt rendkívül intim előadás: a két színésznő-testvérpár ábrázolásának mélysége, hozzánk intézett őszinte szavaiknak közvetlensége és nyíltsága az, amely az előadást különlegessé teszi – és amely miatt kíváncsian várjuk a történetsorozat következő részét.
Családi játszmák
Szereplők:
MATTHEW harmincas: Ötvös András
CARRIE harmincas: Réti Adrienn
SHEENA negyvenes Járó Zsuzsa
ADAM negyvenes: Szikszai Rémusz
EDITH hatvanas: Kútvölgyi Erzsébet
FRANCIS hetvenes: Papp János
EMMA tizennégy éves: Csikász Ágnes
Stáb:
Dramaturg: Zöldi Gergely
Jelmez: Cselényi Nóra
Díszlet: Ondraschek Péter
Rendező munkatársa: Jánoska Zsuzsa
Grafika: Csáfordi László
Világítási terv: Szondi György
Rendező: Göttinger Pál
Producer: Orlai Tibor
Vőlegény
Szereplők:
Kovács Patrícia
Szabó Kimmel Tamás
Takács Kati
Gazsó György
Tóth Ildikó
Fillár István/Kerekes József
Szabó Irén
László Lili
Hevesi László
Madácsi István
Gecse Noémi
Stáb:
Dramaturg: Kárpáti Péter
Zene: Lázár Zsigmond
Jelmez: Zeke Edit
Díszlet: Valcz Gábor
Grafika: Csáfordi László
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Rendező: Novák Eszter
Producer: Orlai Tibor
Élet.Történetek.Hu
Szereplők:
Egri Márta
Egri Kati
Stáb:
Látvány: Juhász Nóra
Dramaturg: Zöldi Gergely
Plakát: Csáfordi László
Rendező: Cseh Judit
Művészeti vezető: Pelsőczy Réka
Producer: Orlai Tibor