Így enyhíti színházi elvonási tüneteinket nyáron az Orlai Produkciós Iroda – Triplakritika

Az Orlai Produkciós Iroda nem hagyja cserben azokat a színházőrülteket, akiknek a nyári színházi uborkaszezonnal kell szembenézniük: Orlaiék az elvonási tünetek enyhítésére három nyári bemutatót is tető alá hoztak: két magyar és egy külföldi szerző művét láthattuk az elmúlt két hónapban. Az iroda múlhatatlan érdeme, hogy igyekeznek mindenféle nézőtípusnak kedveskedni gondolkodnivalóval, ez jelen esetben sem történt másképp: nem csupán egy szórakoztató színház visszatérő vendégei lehettünk, személyes tragédiák és fontos tanulságok is megelevenedtek a színpadon.  

Június végén Göttinger Pál rendezését láthattuk a Belvárosi Színházban Családi játszmák címmel. A történet Sam Holcroft tollából származik, aki egy alapvetően komikus helyzetekkel teli, mégis kuszás, elfojtásokkal, titkokkal és tragédiákkal teli családi viszonyrendszert álmodott meg műve gerinceként: szereplőink mindegyike küzd valamiféle démonnal, amely speciális dramaturgiai elemként jelenik meg a színpadon. A nézők a színpad feletti kivetítőn végig tájékozódnak az adott szereplő „gondjával”, amely a legelső alkalommal még vicces – megtudjuk, hogy Ötvös András karaktere csak úgy képes hazudni, ha leül –, később azonban a párbeszéd milyenségétől függetlenül vontatottá válik. Az első felvonás nemcsak ezért válik felettébb problémássá: karaktereink, viszonyaik és helyzeteik nem elég érdekesek ahhoz, hogy fenntartsák a figyelmet, így a darab rövid időn belül válik meglehetősen lapossá. Nehezen kibogozható, hogy történetünk hová és hogyan akar kifutni: válaszokat csak – a mérföldekkel mélyebb és érdekfeszítőbb – második felvonásban kapunk, ez azonban nem mentesíti az első egy órát a vontatottsága alól.

Családi játszmák, fotó: Takács Attila

Márpedig ekkor csúcsosodik ki minden, ami felé az első rész építkezni próbál. Holcroft művének címe pontos és mély jelentéssel bír. Ekkor már színészeink is láthatóan megtalálják szerepeik számítását: különösen Kútvölgyi Erzsébet és Szikszai Rémusz alakítása válik emlékezetessé, ahogyan elfojtásaik a felszínre törnek; ahogyan családtagjaikat irányítani képesek; és ahogyan a végső konklúziót levonják. Az egyre növekvő feszültség és ellentét persze végül a fejükre omlik, de a történetet újra végigpörgetve ez szinte elkerülhetetlen. Komédiának a Családi játszmák valóban erőtlen, de abban az olvasatban, miszerint ez egy család- és társadalomkritika, valószínűleg már közelebb kerülünk az üzenet megfejtéséhez. Különösen annak a jelenetben értelmében, amelyben szereplőink szorongással küzdő kislánya tanúja lesz a család összeverekedésének. Talán még hatásosabb és elgondolkodtatóbb lett volna, ha Göttinger abban a pillanatban borítja sötétbe a színpadot, amikor a kislány védekező pozícióban összekuporodik a díszlet tetején és félelemtől csillogó szemmel bámulja családja összeomlását. Így világosabb lenne: a család, amely értetlenül áll a kislány félelmei előtt és segíteni próbál neki, ugyanaz a problémaforrás, amely a kislány félelmeit generálja. Ekkor pedig már nem biztos, hogy csupán családként aposztrofálhatjuk az egymásnak eső embereket.

A Vőlegény című Szép Ernő művel szintén fontos jelenségről igyekeznek párbeszédet folytatni az alkotók. Itt pontosabban a pénz mindenhatósága, az emberi gyarlóság, a mozgatórugók és a hazugságok következetes felépítése válik a darab középpontjává. Meglepő módon, az előadás ugyanazzal a problémával küzd, mint korábban tárgyalt előadásunk. Első felvonása üresjáratokkal, sok esetben túl sok, és érthetetlen sürgés-forgással teli, amit még folytatása sem magyaráz. Az előadás hangulata és az ötletes díszlet nem elég arra, hogy megmentse a szürkeségtől. A legfőbb probléma azonban, hogy nem csupán a hangulatot jellemzi ez a probléma, hanem színészeink előadásmódját is. Egyedül Gazsó György az, akinek egyenletes és kiválóan eltalált előadásmódja a „first-class” édesapa szerepében az, amely biztos alapját képezi a darabnak. A második részben minden a helyére kerül: Szabó Kimmel Tamás korábbi bizonytalansága és színtelensége a múlté, súlyos és tűpontos monológot beszél el karakterének valódi személyiségéről, amelyet megkoronáz ábrázolásának mélysége és gyarlósága abban a jelenetben, amikor szerelmének könyörög. Kiváló partnere Kovács Patríciának: külön-külön is érdekes és tragikus mozgatórugóval bírnak, de közös jeleneteik során válnak a legmeggyőzőbbé. Egyértelmű, hogy pompás kémiával bírnak a színpadon, és ez nekünk, nézőknek is hálás helyzet.

Vőlegény, fotó: Takács Attila

A hangulatteremtés sem vall már kudarcot: ez egyaránt köszönhető a díszletnek és a remek érzékkel eltalált zenei betéteknek, amelyeket külön is dicsérnem kell. A Vőlegény története persze nem torkollhat drámába, ám az út, amelyen eljut odáig, végig magában hordozza a korabeli társadalom szokás-rendszer tragikumát. Azt, hogy csak azt a nőt éri meg elvenni, akinek busás hozománya van; vagy azzal éri meg külföldre utazni, aki szép ruhába öltöztet. Az érzéseknek végül nem szab határt ez a fajta, manapság is jól ismert realista helyzet: holott tudjuk, a darabon kívül az élet már korántsem olyan, mint Szép Ernő idejében. A mi korunk igazán az, amelyet a pénz irányít. Szép Ernő műve egy régebbi korról és szokásrendszerről vall, amelyek értelmében a hozomány képét jóval régimódibb módon fogták fel, mint manapság. A kérdés felmerül: mennyiben érdekfeszítő 2017-ben csupán látleletet venni, és nem azonosulni azzal, amit a színpadon látunk? Mennyire lehet aktuális ma Szép Ernő? Felfogása egy régi korról tanúskodik, amikor azon botránkozunk meg, ami nekik még természetes, nekünk már rég nem az.  Természetesen nem mindig szükséges párhuzamot vonni, főleg akkor nem, ha az élvezetet ez csekély mértékben sem rontja. Az előadás ugyanis az első felvonás nehézségei ellenére is emlékezetes élményt nyújt, ez pedig egy bemutató tekintetében sikerként könyvelhető el.

Élet.Történetek.Hu, fotó: Bakonyi Zsuzsa

A produkciós iroda egy kisebb színpadon, intimebb környezetben megálmodott még egy bemutatót a nyárra, amely csupán az első része annak az előadássorozatnak, amelyet a közeljövőben újabb és újabb részek fognak követni. Lengyel Nagy Anna az az alkotó, aki egész életében gyűjtötte átlagemberek egyáltalán nem átlag történeteit. Az iroda ezeket az igaz történeteket karolta fel, elsőként egy nővérpár tragikus történetét és egy asszony apjának írt levelét hallgattuk meg. Egri Kati visszafogott, a sors csapásait és életének történéseit elfogadó, egy utolsó vallomásra készülő asszonyt ábrázol. A nehézkes gyermekkorról és apja hiányáról egyaránt vall, története egy érzelem-dús áttekintés és egy intim vallomás, nekünk, nézőknek. Egri Márta egy nyíltabb, szenvedélyesebb emberi sorsot beszél el: egy szerelmi háromszögről mesél, amely két nővér és egy férfi kapcsolatáról mesél. Ez a férfi mindkettejük életének fontos szereplőjévé és nagy szerelmévé válik. Talán az ő története egy kicsit jobban megérintett annak a csodálatos, mégis fájó őszinteségnek okán, ahogyan a színésznő elmeséli karakterének történetét.  Elbeszélése végtelenül emberi, ettől válik hitelessé. Orlaiék legutolsó bemutatója nem csupán mérete miatt rendkívül intim előadás: a két színésznő-testvérpár ábrázolásának mélysége, hozzánk intézett őszinte szavaiknak közvetlensége és nyíltsága az, amely az előadást különlegessé teszi – és amely miatt kíváncsian várjuk a történetsorozat következő részét.

Családi játszmák

Szereplők:

MATTHEW harmincas: Ötvös András

CARRIE harmincas: Réti Adrienn

SHEENA negyvenes Járó Zsuzsa

ADAM negyvenes: Szikszai Rémusz

EDITH hatvanas: Kútvölgyi Erzsébet

FRANCIS hetvenes: Papp János

EMMA tizennégy éves: Csikász Ágnes

Stáb:

Dramaturg: Zöldi Gergely

Jelmez: Cselényi Nóra

Díszlet: Ondraschek Péter

Rendező munkatársa: Jánoska Zsuzsa

Grafika: Csáfordi László

Világítási terv: Szondi György

Rendező: Göttinger Pál

Producer: Orlai Tibor

Vőlegény

Szereplők:

Kovács Patrícia

Szabó Kimmel Tamás

Takács Kati

Gazsó György

Tóth Ildikó

Fillár István/Kerekes József

Szabó Irén

László Lili

Hevesi László

Madácsi István

Gecse Noémi

Stáb:

Dramaturg: Kárpáti Péter

Zene: Lázár Zsigmond

Jelmez: Zeke Edit

Díszlet: Valcz Gábor

Grafika: Csáfordi László

Rendező munkatársa: Skrabán Judit

Rendező: Novák Eszter

Producer: Orlai Tibor

Élet.Történetek.Hu

Szereplők:

Egri Márta

Egri Kati

Stáb:

Látvány: Juhász Nóra

Dramaturg: Zöldi Gergely

Plakát: Csáfordi László

Rendező: Cseh Judit

Művészeti vezető: Pelsőczy Réka

Producer: Orlai Tibor

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *