Kifosztottak abból a kevésből is, amim lehetne

Sok a személyes tragédia a színpadon. Tönkremenő sorsok, összedőlő kártyavárak és biztosnak hitt házak: olyan életek, amelyek az egyik pillanatban még biztos egzisztenciái voltak a balsorsot elszenvedő embernek, a másikban viszont már kisemmizi és megfosztja mindattól, ami sosem volt az övé, de magáénak hitte. Hamlet belepusztul saját bosszúhadjáratába, Lear király eszét veszti családja iránt táplált, érdemtelen bizalma végett, de akkor még nem is beszéltünk Rómeóról és Júliáról, akik egy véletlen félreértés okán halnak meg, családi elutasítás, megtagadás és egy fájó szerelem következtében. Bár problémáik esetenként találkozhatnak a mi gondjainkkal is, közel sem hatnak olyan fájóan és szembesítően, közel sem olyan közeliek és ismerősek, mint Háy János történetében a Szkéné Színházban, amelyben egy középkorú tanár előbb állását, majd családját veszti el, ezzel együtt pedig minden hitét és bizonyosságát az életben.

Legnagyobb hibája talán végzetes komfortzónájából ered: természetesnek vett, megszokott nyugalmából, napi rutinjából, amely során a tanítás után a kocsmába, majd éjszaka hazafelé vezet az útja. A sors hosszú ideig kedvez is ennek az embernek: nem történik és nem is változik semmi az életében, az a kevés, amit birtokol, és amely boldoggá teszi, látszólag konstanssá válik. A munka után ártalmatlannak tűnő, gyakori iszogatások azonban apránként feltűnnek a környezetének. A kíméletlen változás akkor érkezik el, amikor az ital a napi rutin részévé válik, és ezért munkahelyéről elbocsátják. Hazaérve kell rádöbbennie, felesége is éppen ezen a szomorú napon elégeli meg életvitelét, bejelenti a válást, és egy kevéske pénz kíséretében elküldi otthonából a férfit, aki kénytelen vidéken élő anyjához költözni. Akkor viszont felszínre kerül a sok évig elfojtott indulat, a sebek felszakadnak, sérelmei és fájdalma szenvedélyes vallomásként bukik ki a férfiból.

Márpedig minden, amit ennek a férfinak el kellett viselnie, jogosan kapja a „nehéz” jelzőt. A tűrés mögött azonban hatalmas türelem és öntudatosság húzódik, ahogyan a sorscsapások előtt meghajolt, és reálisnak érzett okok segítségével hagyta, hogy az élet továbbsodorja őt. Az érzelmi nélkülözésben telt gyerekkor, a szorongással vegyes felnőttévek legnagyobb konklúzióját mégis képes levonni: egész egyszerűen nem jutott idő a szeretetre. Csak óvó szavak, szigorú mondatok nevelték emberré, nem pedig a szülői szeretet, amely segíthette volna őt az élete során. Ezek a nagy monológok valójában önvallomások, tükörtartások is, amellyel nem csupán a csöndben ülő és végig hallgató édesanyának (Lázár Katinak immáron szavakra sincsen szüksége ahhoz, hogy maradandót alkosson a színpadon), de ennek a férfinak is szembesülnie kell. Mindenekelőtt a legszomorúbb, hogy egy öntudatos emberrel bánt mostohán a sors, és hiába igyekezett elfogadni mindazt, amit kapott, és megbecsülni mindazt, amit nehéz munkával ért el, végül mégsem kímélte őt az ég. A keserűség és nehéz életének minden terhe végül átveti őt egy korláton egy könnyebb élet felé.

A Nehéz azért egy végtelenül fontos és súlyos előadás, mert Mucsi Zoltán végtelen alázatával és elhivatottságával óriási mértékben hitelesíti mindazt, amit ennek a férfinak a története sugallni akar. Nagy monológja különösen nagy színészi feladatnak tűnik a közönség soraiból, Mucsi azonban mély, pontosan értelmezett és ábrázolt alakítást nyújt a tragikus sorsú férfi szerepében – mégpedig olyan tűpontosat, hogy egy idő után felvetődik a kérdés: nem élte-e át ugyanazt a mostoha sorsot, mint főszereplője? Sebzett vadként tobzódik a férfi fájdalmában, paradox módon azonban képes ezt az alakítást olyan módon formálni, hogy végtelen természetességgel születhessen meg a színpadon. Színpadi jelenléte és elhivatottsága így egy olyan emlékezetes alakítássá válik a szememben, amelyet régen tapasztaltam utoljára a színpadon.

Szereplők

Férfi: Mucsi Zoltán

Anya: Lázár Kati m.v.

Tanár: Gados Béla

Tanszékvezető: Ilyés Róbert

Feleség: Varga Anikó

Karesz: Pásztor Tibor

Alkotók

díszlettervező: Sárkány Sándor

jelmeztervező: Kárpáti Enikő

zeneszerző: Dresch Mihály

asszisztens: Gábos Katalin

a rendező munkatársa: Kiss Mónika

rendező: Bérczes László

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *