Nemrég készült már egy írásom a monodrámák műfajával kapcsolatban, amelynek során három előadást boncolgattam egyszerre. Ez olyan tanulságokkal szolgált, amelyek következtében igyekeztem lehetőséget teremteni arra, hogy ismét ezzel a műfajjal foglalkozhassak. A monodrámát, avagy egyszemélyes estet az egyik legnehezebb színházi előadásformának tartom: hatalmas koncentrációt, állóképességet és alázatot követel meg a vállalkozó kedvű színművésztől. Sok minden sűrűsödik össze egy ilyen különleges másfél órában: nemcsak a választott téma mélysége, működőképessége és tanulsága tárul fel a néző előtt, de a színész maga is, hiszen rajta bukik vagy áll az, hogy a darab üzenete célba ér-e.
Csányi Sándor a Thália Színházban már 3 éve játssza a Férfiagy – Avagy nincs itt valami ellentmondás? című darabot, amely hatalmas érdeklődésnek és sikernek örvend, nem is érdemtelenül. Szirtes Tamás rendezése egy könnyed, szórakoztató előadás, amely néhol ironikus, néhol szembesítő módon boncolgatja a férfi-női viszonyt. A színpadra lépő Sanyi párkapcsolati problémával küzd, segítségünket kéri, miközben könnycsorgatóan humoros pillanatokon keresztül igyekszik rávilágítani a kapcsolati problémákra, a kommunikáció hiányának problémájára, az emberi viszonyrendszerekre. A „Férfiagy” nem veszi magát túl komolyan, de hangneme, poénjai nem is predesztinálja erre. Az előadás ugyanis a közvetlenségéből lélegzik igazán. Jól ismert szituációkat elevenít meg, az első pillanattól kezdve fesztelenséget generál az őszinteségével, azzal az egyértelmű ténnyel, hogy ez a darab akár rólunk is szólhatna. Régóta nem működött talán ilyen jól a színész cinkos összekacsintása a nézőkkel, ez pedig egyszerre gyökeredzik a témából és a színpadon hősiesen helytálló művész személyéből.
Csányi Sándornak pompásan áll az a szarkasztikus, önmagát poénosan kiadó, kelletlenül őszinte alak, amit nem csupán ebben az előadásban, de korábban a Csak színház és más semmi sorozatban is megszokhattunk tőle. A Férfiagy főszereplőjéhez márpedig kiválóan passzol ez az ábrázolásmód, benne érvényesül leginkább az előadás humoros esszenciája. Kétségtelen, hogy ő maga is jól érzi magát ebben a szerepben, érti karakterének lelkivilágát, ez pedig egyenes módon eredményezi azt is, hogy hitelesen tudja átadni a közönségének a gondolatait. Az előadás könnyedsége a játékában is tetten érhető, kiválóan vezeti a gondolatmenetet, pontosan diktálja az tempót, aminek nehézségét azonban egyáltalán nem érzékelteti. Egy ilyen alakítás mélysége akkor látható igazán, ha az alakítást természetesnek ítélhetjük – miközben egyértelmű, hogy hatalmas munka húzódik a mögött, ha valaki természetesen tud játszani. Csányi játszi könnyedséggel merül alá a téma mélységeibe, több oldalról, több személy pazar megtestesítésén keresztül osztja meg velünk tapasztalatait. Az előadás után szinte rögtön Karinthy Frigyes gondolata jutott eszembe, talán ezzel definiálható a legpontosabban az, ami ebben a különleges és összetett emberi kapcsolatban elindíthatja a „bonyodalmat”: „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”
Józan László egy egészen más stílusú monodrámára vállalkozott a Vígszínházban, amely a nagyra becsült filmrendező, Szabó István rendezése által született meg. A Távoli dal egy rendkívül fájdalmas és személyes történet egy olyan férfiról, aki éppen hogy csak elvesztette testvérét, máris újabb nehéz kihívások elé állítja az élet: a temetés indokán haza kell térnie, találkoznia kell családjával, amely mélyen eltemetett sérelmeket és problémákat hoz a felszínre. Willemnek, ennek a különleges gondolatokkal bíró fiúnak át kell gondolnia életét, kapcsolatait, így úgy dönt, megfogalmazza gondolatait elhunyt öccsének. A történet mélységéből adódóan a Távoli dal egy intim előadás, amely egyszerre következik témájából, a Házi Színpad kis teréből, és főszereplő színészünk ábrázolásmódjából. Nem veszteget időt az előkészítésre, emberi fájdalmakról mesél, emberi fájdalmakkal operál, szembesítő helyzetbe helyez minket és a főszereplőt is, amely során egymással és önmagunkkal is szembe kell néznünk.
A fiatal színész helytállása több oldalról is megközelíthető. Feladata nem kisebb, mint hitelessé tenni ennek a fiúnak a lelki tragédiáit, hatásos alap- és záróhangot megadni, közben pedig emberien és őszintén mesélni, mesélni, mesélni. Alakításának határozottsága és karakteressége érezhetően következik az előadást megelőző temérdek próbából és munkából, amely biztos keretet ad ahhoz, hogy személyességgel töltse meg karakterének ábrázolását. Paradox jelenség, hogy bár hitelét nagymértékben nem rontja, mégis a percre pontos megkomponáltság teszi alakítását kevésbé természetessé. Talán egyszerűbb, ha úgy fogalmazok, hogy „nagyon ki van találva”, a természetesség pedig hiánycikk marad. A fájdalom nem önmagából az emberből következik, hanem egy szövegkönyvi utasításból, amely mögött nem húzódik nagyobb alámerülés a szerepbe. Végrehajtható ugyan okosan, ám nem válik a színész sajátjává. Józan esetében érezhető, hogy többnyire „fejből”, és kevésbé ösztönből játszik. Azonban ennek ellenére sem marasztalható el, hiszen az előadás és a történet képes élni általa, ilyesformán is. Egy hasonló est valódi sikerét leginkább az adja, ha a színész teljes vállszélességgel be tud állni ügye mögé, ha személyessé tudja tenni a történetét, és egy kicsit magáról is hajlandó mesélni a darab során. Talán ez a megnyilatkozás, őszinteség az, amitől a Távoli dal közelivé válhatna.
Távoli dal
Szereplők
Willem: Józan László
Alkotók
Dramaturg: MÁTRAI DIÁNA ESZTER
Díszlet- és jelmeztervező: KENTAUR
Díszlettervező-asszisztens: HALÁSZ G. PÉTER
Szcenika: JUHÁSZ ZOLTÁN
Világítás: KENTAUR
Hang: KEREKES GÁBOR
Ügyelő: HÉJJ JÁNOS
Súgó: GÁL TÜNDE
Segédrendező: PUTNOKI ILONA
Rendező: SZABÓ ISTVÁN
Férfiagy – Avagy nincs itt valami ellentmondás?
Szereplők
Szereplők: Csányi Sándor
Közreműködők: Fodor Annamária, Schell Judit, Vida Péter, Nyári Tünde
Alkotók
díszlet és jelmeztervező: Menczel Róbert
zenei szerkesztő: Kocsák Tibor
színpadi effekt: Hajnóczy Soma
rendezőasszisztens: Szalai Péter
súgó: Serfőző Andrea, Buksa Alexandra
fordította: Bárány Ferenc
rendező: Szirtes Tamás