A színházi évad végeztével a nézőknek kevés lehetőségük akad arra, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. Noha a Szentendrei Teátrum széles választékú nyári műsora, illetve a Budapesti Nyári Fesztivál kulturális felhozatalából félig-meddig meg tud élni a kultúrafogyasztó, a fesztiválszezonban azonban akad más lehetősége is arra, hogy színházi előadásokat nézhessen. Erre kiváló a Pécsi Országos Színházi Találkozó programja, amelyet egy laza háromórás vonatút után már élvezhetünk is.
A POSzT-ot 2013 óta látogatom, szinte minden évben igyekeztem úgy alakítani elfoglaltságaimat, hogy részt vehessek a Találkozón. Ez idén sem volt másképp: most sajnos csak két alkotást volt lehetőségem látni a versenyprogramból, a Mi történt Baby Jane-nel? című előadást Szabadkáról, illetve a Pinceszínház darabját, A tribádok éjszakáját.
A POSzT fontosságát elsősorban abban a kínálkozó lehetőségben látom, hogy tősgyökeres fővárosiként alkalmam nyílik vidéki előadások megtekintésére. Itt van például rögtön a határon túli Szabadkai Népszínház, amely a versenyprogramban a Mi történt Baby Jane-nel? című előadásukkal képviseltette magát. Noha a tikkasztó meleg alapvetően meghatározta hangulatunkat, mégis érdeklődve léptünk be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházába. Egyáltalán nem bántunk meg ezt a döntésünket, az évadvég egyik legizgalmasabb darabjával találkoztunk.
Galambos Péter rendezése egy vérbeli, megrázó pszichodráma egy testvérpár viharos, sebekkel teli, mély kapcsolatáról, ahol egyikük alkoholizmussal küzd elvárásokkal teli, küzdelmes gyerek-sztár múltja és testvérével való csatározása miatt, másikuk pedig rokkant, mivel nővére felindult állapotában elgázolta – vagy legalábbis így emlékszik rá. A Baby Jane az emberi pszichológia mélyébe vezeti nézőjét, kérlelhetetlen őszinteséggel mesél arról, hogyan válik valaki a környezete áldozatává, hogyan teszik tönkre gyermeküket a szülei, s mindezen sebek milyen módon torzítják a felnőtté válását. Középpontba helyezi a sérült nő álomképeit, miközben fókusz alá veszi testvérével való kapcsolatának mélységeit, a sérülések okát, okozóit, addig, ameddig a kocka meg nem fordul, és napvilágra kerül az, hogy őrültségének nem ő maga volt a katalizátora.
Baby Jane karakterében tisztán látható a lebilincselő pszichés folyamat: a háború nemcsak közte és testvére között zajlik, hanem tükörképével is. Esetében ez a folyamat alkoholizmusban kulminálódik. Hiába próbálják kirángatni helyzetéből: nem lép ki személyiségének sérült feléből, nem is akar továbblépni, noha pontosan ez az akarati döntés volna szükséges hozzá, hogy meggyógyulhasson. Galambos a nő sorsát Óz, a csodák csodájának történetével hozza párhuzamba, a reményteljességet emeli ki, hogy egy nap elhagyhatja azt a birodalmat, amely fogságában tartja őt. Ennek a látványa, noha elborzasztó, mégis hatásos: nagyszabású álomképekkel, erőszakos videó játék jelenetek vetítésével, szinte dobhártyaszaggató zenei világgal érzékelteti, hogy mi zajlik a nő elméjében.
Pszicho thrillerként hat ránk a történet, amelynek legérdekesebb vonulata nem az, hogyan befolyásolta Jane életét közvetlen környezete vagy hogy mások határozták meg gyermekkorát és végtére is alkoholista lett, hanem az, hogy sorsában felismerhetjük a teremtő képességünket: mind saját magunk legrosszabb ellenségei vagyunk, de ezzel egy időben a mi kezünkben van az a kulcs is, amely megszabadíthat a börtönünktől és függőségeinktől. Csupán akarni kell.
Ez az akarás pedig kitisztulással végződik, a kettő közötti kontraszt nem csupán a Jane-t alakító Pesitz Mónika érzékletes játékában, de a rendezésben is nagymértékben érezhető. Galambos víziója ugyanis örvényként szippant be bennünket: alámerülünk az alkohol keltette, delíriumos és lázálomszerű világba, oda, ahol Jane a mindennapjait éli és ahol a válaszai után kutat. Itt minden őt igazolja: a józanság csak nyomokban ér el hozzánk, amikor rokkant nővére igyekszik őt kihúzni a mélyből. Az őrület tetőpontján, miközben mindenkit veszélyeztet és majdnem önmagával is végez, feleszmél a kábulatból, és hamarosan tiszta tekintettel áll előttünk. Imbolygás nélkül, sérültségét elfogadva, és erősebb, egészséges oldalát megélve.
A tribádok éjszakája egy más műfajú előadással érkezett Pécsre. Kiss Csaba rendezése a színház a színházban jelenéssel operál: egy meglehetősen komplikált szerelmi háromszög történetét meséli el. Egy író saját darabjának bemutatására készül a színházban, amelynek két női főszerepét volt szeretője és volt felesége játssza el. Az előadás voltaképpen egy mélyreható és konfrontációkkal tűzdelt próbát mutat be: a darab során mindhármuk érzelmi világa kerül terítékre, az élveboncolás pedig korántsem kellemes. Vágóasztalon a két, egymásból következő viszony: a nőiség megélése, valamint a kommunikáció teljes hiánya.
Nem is egy készülő előadás konkrét próbája ez: hanem a három emberé. Az író saját viszonyukat írta meg: nehézségeit a két nővel, majd egymásra találásukat és a lelki fájdalmakat, amit ezzel okoztak neki. Számára mindez egy kemény, de működőképes terápia része volt: papírra vetni, és színpadra állítani az eseményeket – és ezen a módon feldolgozni őket. A karakterben nemcsak a története lebilincselő, hanem az, ahogyan Kaszás Gergő megjeleníti őt a színpadon. Jó érzékkel időzíti szarkasztikus megjegyzéseit, miközben finom árnyaltsággal érzékelteti a férfi mélyen húzódó, mégis színpadon megelevenedő megbántottságát. Ettől válik valódi és háromdimenziós karakterré, akinek igazságával ha nem is értünk egyet, mégis átérezzük és elfogadjuk.
Az előadás a szöveg szintjén hat a közönségre: cselekménye már-már csehovi, cselekmény szintjén szinte alig történik valami, ám dialógjaiban mély gondolatokat közvetít. Szövegközpontúsága nem okoz gondot: elsősorban azért, mert kiváló színészek tolmácsolásában hangzanak el. Egy jó színdarab esetében minden mondat mögött akad egy mögöttes gondolat, egy, a karakterből eredő ok, amely kimondásra késztette őt és meghatározta az utat az említett pillanatig. Mind Kaszás, mind pedig Györgyi Anna rendkívül hiteles szerepértelmezésével, átélésével képes hatni ránk. Közös történetük és játékuk szenvedélyes és sokatmondó: egy „szöveg-színház csendjében” pedig a mélyreható és véresen őszinte szavak még nagyobbat koppannak, és még sokáig visszahangoznak a színházterem terében. A pszichológia itt is tetten érhető, és ismét igazolható, hogy a színház (mind a darabbeli, mind pedig valóságunkban) az emberi kapcsolatok összetettségéből táplálkozik, és a legnagyobb káoszban is az igazságot kutatja.
A tribádok éjszakája
Szereposztás:
| August Strindberg | Kaszás Gergő |
| Siri von Essen | Györgyi Anna |
| Marie Caroline David | Juhász Réka |
| Viggo Schiwe | Gömöri András Máté |
| Díszlettervező | Szakács Ferenc |
| Jelmeztervező | Horváth Jenny |
| Súgó | Fitos Réka |
| Ügyelő, kellékes | Bali V. Gergő |
| Rendezőasszisztens | Zakar Ági |
| Rendező | Kiss Csaba |
Mi történt Baby Jane-nel?
Jane – Pesitz Mónika, Pataki Gyűrű-díjas
Blanche, Nyugati Boszorkány – Kalmár Zsuzsa
Elvira, Anya, Pincérnő, Északi Boszorkány, Gyáva Oroszlán – Fülöp Tímea
Shelby, Madárijesztő, Hang, Öregember – Hajdú Tamás
Billy, Apa, Bádogember – Baráth Attila
Díszlettervező: Libor Katalin m.v. és Galambos Péter m.v.
Díszlettervező-asszisztens: Kocsis Valéria
Jelmeztervező: Libor Katalin m.v.
Dramaturg: Ernyei Bea m.v.
Zene: Pegazusok Nem Léteznek
Korrepetitor: ifj. Kucsera Géza
Rendezőasszisztens/súgó/ügyelő: Kulhanek Edina
Rendező: Galambos Péter m.v.