Szeretet oltalom alatt

Az első Alföldi-rendezés, amely mélyebben megérintett, Az ember tragédiája volt négy évvel ezelőtt a Nemzeti Színházban. A darab elsőként szerettette meg velem a rendező munkásságát, máig emlékezetes visszagondolnom rá, hiszen minden olyan színházi, ideológiai eszköz és gondolat sűrűsödött össze benne, ami meghatározta Alföldi munkáját a későbbiekben is számomra. Egy látványos és ötletes színházi elemekben tobzódó vízió, amely erőteljesen és határozottan fogalmaz a világról és az emberi lét céljáról.   

Nem rest erőteljes képeket és szavakat használni annak érdekében, hogy szembesítse a világot a hibáival, és azt sem hagyja, hogy a nézője kényelmes komfortzónájában töltse a három órát. Kijjebb tolja az ingerküszöbünket, valamint a színházművészet határait is, elméleti és fizikai értelemben egyaránt. Alföldi színháza szenvedélyes, közlésvágyban tobzódó, irányt mutató volt. Ez az élmény nem véletlenül jutott eszembe, mikor legújabb rendezését, A félelem megeszi a lelket című előadást néztem meg az Átriumban, ugyanis a darab lényegesen eltér mindattól, ami Alföldi darabjaiban eddig megszokottá vált számomra.

Mindenesetre egyértelmű, hogy az a színház is rendkívüli hatásfokkal és érzékletességgel bír, amelyiknek nincs szüksége arra, hogy „kiabáljon”, megrázzon, vagy hosszú távon – jó céllal – erőszakot alkalmazzon az ember lelkén, attól függetlenül, hogy személyesen ezt a színházat is tisztelem és nagymértékben kedvelem. Az árnyaltan történő fogalmazás és elbeszélés, a rétegezettségben megbújó több-értelmezhetőség olyan eszközök, amelyek nem vizuális szinten, inkább lelki értelemben hatnak a befogadójára. Fassbinder művének esetében egyértelmű, hogy az állítás megállja a helyét: a cselekmény inkább a dialógusokon, illetve két olyan kivételes színművész rezzenésein keresztül halad előre, akik kis gesztusokkal, szemrebbenésekkel és hanghordozásokkal képesek fordulatot hozni a színdarab sodrásába.

Fotó: Mészáros Csaba

Alföldi nem véletlenül aposztrofálja úgy darabját, hogy „szerelmi történet”. Noha a német takarítónő és a marokkói munkás szerelme felszítja és teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi elvárásokat, a fennálló ellentéteket és a bevándorlókkal szembeni előítéleteket, és a történet jelentős része erre az ellentétre koncentrál, a rendező megfogalmazása rendkívül pontos. Egy mérhetetlenül érzelmes előadásról beszélünk, amelyben Alföldi a szeretetet mindenféle cukormáz, felsőbb szuperlatívusz nélkül közelíti meg: talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy önmagában teremti meg a két ember közötti legmélyebb érzelmet.

Fotó: Mészáros Csaba

Erre a legnagyobb lehetőséget Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna közös játéka, valamint a rendezői koncepció egymásba karolása adja meg. Alföldi elgondolása ugyanis tőle szokatlan módon rendkívül stilizált és kezdetben ingerszegénynek is hat. Ebből a csendből képes aztán kiemelkedni a történet mélysége, a pár kapcsolatának intimitása.

A normális válik különlegessé

állítja egy ponton Hernádi Emmije, mikor az utazásból hazatérve környezetük megérteni és elfogadni látszik tabukat döntögető kapcsolatukat. Ez a külvilág szemében valóban szembemegy a társadalmi modellekkel, kettejük között viszont végletekig természetes és őszinte. Nincs szükség hathatós színpadi megoldásokra: Hernádi és Bányai szívmelengető kémiája megteremti a darab esszenciáját és üzenetét, a társadalommal és az elvárásokkal szembeforduló színtiszta szerelmet, amely magától értetődően áll ellent a szomszédok és a sarki boltos rosszindulatának. Merthogy ez a figyelem állandóan jelen van: Alföldi ennek érdekében pár szerencsés nézőt a színpadra ültet, állandó megfigyelés alá s fókuszpontba helyezve színészeit.

Fotó: Mészáros Csaba

Nemcsak Bányaira és Hernádira hárul a darab felelőssége, de többi kollégájukra is, akik szerephalmozással jelennek meg az előadásban. Előttünk vedlenek át nőből férfivá, takarítónőből arab munkássá, ez pedig Alföldi eszközeit is előtérbe helyezi: nem váltunk helyszínt sem, egyik pillanatról a másikra köti egymásba a jeleneteket, s így a szerepeket is. Bár a történet lassú folyású, mégis rendkívül feszes, Alföldi célkitűzése pedig egyértelmű. A rendezői koncepció a történet lényegét ragadja meg és helyezi középpontba: megjeleníti ugyan a külvilág reakcióját, de végig oltalma alatt tartja a pár közötti mély szerelmet, ez főleg akkor válik egyértelművé, amikor a bántó szavakkal illetett Emmi többször is azt mondja, ő a boldogságtól sír. Ez a hozzáállás teszi Alföldi legújabb munkáját rendkívül letisztulttá és meghatóvá. A szeretetre koncentrál: a legvégső igazságra, amely talán még megmentheti a problémáktól és előítéletektől terhes valóságunkat.

Szereplők


͏ Hernádi Judit
͏ ͏ Bányai Kelemen Barna
͏ ͏ ͏ Parti Nóra
͏ ͏ ͏ ͏ Bercsényi Péter
͏ ͏ ͏ ͏ ͏ Mihályfi Balázs
͏ ͏ ͏ ͏ ͏ ͏ Szatory Dávid

Alkotók


Színpadi változat Ugrai István
Díszlet Tihanyi Ildi
Jelmez Nagy Fruzsina
Tervezőasszisztens Szelei Mónika
Grafika Lakatos Péter
Kellék Gáncs Nikolasz
A jelmeztervező munkatársa, öltöztető Lakatos Erika
Öltöztető Kiss Virág
Fény Ősze András
Fény Nagy József
Műszaki vezető, hang Szabó Szilveszter
Hang Molnár Zoltán
Súgó Zsolnay Andrea
Segédrendező Nyulassy Attila
Produkciós menedzser Zsedényi Balázs
Produkciós vezető, dramaturg Ugrai István

Rendező Alföldi Róbert

Az előadás koproducerei: Horváth Krisztina, Király Júlia, Simor András, Tóth Judit, Varga Zoltán. A produkció létrehozásában közreműködött a Vestin Equity Kft.

Angst essen Seele auf by Rainer Werner Fassbinder – Copyright © Verlag der Autoren, Frankfurt am Main, Németország. Minden jog fenntartva. A szerző örököseinek engedélyét a Creativ Média Színházi Ügynökség Bt. közvetítette.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *