
Horgas Ádám: Javaslat a teljes körű színházi összefogásra
Horgas Ádám rendező javaslatát teszem közzé a tao-ügy kapcsán.
Horgas Ádám rendező javaslatát teszem közzé a tao-ügy kapcsán.
Most például a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, ahol lehetőségem nyílt megtekinteni két legújabb előadásukat, Horgas Ádám rendezését, Egy bizonyítás körvonalait, illetve Alföldi Róbert munkáját, A salemi boszorkányokat.
Egy próbaidőszak izgalmas pontja, amikor megszületik a tér, a jelzéseket végleges kellékek váltják fel, valamint találkozunk azzal a díszlettel, ahol a premieren Seress Rezső első alkalommal tér majd vissza a Kispipa vendéglőbe.
A Szomorú vasárnapban az az érdekes, hogy pátosz és mélabú nélkül közelíti meg a dalt és költőjét is, miközben nem tagadja a tragikumát és a sorsszerűség szépségét sem.
Természetesen érdekfeszítőbbek munkánk azon pillanatai, amikor egy fél perces, egyértelműnek tűnő dialóg mögött keressük a gondolatokat és az indítékokat. Seress alakjában és Rudolf Péter alakításában az válik különlegessé, amikor nincs szüksége szavakra ahhoz, hogy érzékeltessen egy tragédiát vagy akár egy hatalmas megkönnyebbülés.
Márpedig Seress életének középpontja a zene volt: az, amivel a leginkább ki tudta fejezni önmagát, és amely révén a társadalmi konvenciókkal szembemenve beszélni – s persze énekelni – mert arról, hogy nem csupán a boldogság létezik, és igenis ki kell mondani, ha fáj.
Ismét egy izgalmas próbaidőszak küszöbén állunk: ez lesz a Szomorú vasárnap, Müller Péter drámája. Seress Rezső zenei legenda halálát követő meséje, amely földi törzshelyén, a Kispipa borozóban játszódik. Egy sokrétű, elgondolkodtató történet, amelynek mélységét főszereplőjének sorsa és fájdalma adja.
Hathetes próbaidőszakunk az október 14-ei bemutatóval lezárult, mégis úgy érzem, van egy-két gondolat, amely lejegyzésre érdemes. Legfőképpen azért, mert bár próbáink már nincsenek, ezen időszak legfontosabb szakasza még csak most veszi kezdetét: a néző találkozása a darabunkkal, a darab találkozása a kedves közönséggel.
“Ha nem történt volna velem más, minthogy ilyen mértékben elmélyül a tiszteletem a színészi, valamint persze bármely más színházi hivatás iránt, már hasznos tapasztalatként könyvelném el a próbákat. Egy próbaidőszak ugyanis legalább annyira múlik az emberi hozzáálláson, mint szakmai hozzáértésen.”
Egy emlékpróba önmagában is izgalmas műfaj: a sokszor gyakorolt jeleneteket fűzzük egymásba, először szembesülünk az előadás teljes – vagy felvonásnyi – alakjával, és természetesen főképp azzal, hogy milyen pillanatok mennek jól és melyik jelenetet kell ismételten átvennünk.