Szeretet oltalom alatt

Alföldi nem véletlenül aposztrofálja úgy darabját, A félelem megeszi a lelket, hogy „szerelmi történet”. Noha a német takarítónő és a marokkói munkás szerelme felszítja és teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi elvárásokat, a fennálló ellentéteket és a bevándorlókkal szembeni előítéleteket, és a történet jelentős része erre az ellentétre koncentrál, a rendező megfogalmazása rendkívül pontos.

Kétely a bizonyosságban

A Kétely hallatlanul izgalmas és fontos minden olyan ember számára, akit egy kicsit is foglalkoztat a hit kérdése. A szigorú igazgatónő és a kételyeket boncolgató pap morális vitája során az ember saját hite is próbára tétetik, s azt sem kerülheti el, hogy az önmaga életében találja meg a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a darab feltesz.

Vígszínházi Hamlet

Ez az első alkalom, hogy a Hamlet a Vígszínház illusztris repertoárjára került, így a megvalósításának híre több szempontból is várakozással töltött el. Ezt az interpretációt ajánlatos kívülről – technikai, színészi, megvalósítási megoldásaiban – értelmezni és bemutatni.