
Egy bensőséges találkozás
Az évek során külön figyelmet szenteltem a színházi egyszemélyes esteknek. Mindig is vonzott az a fajta intim közelség,…
Az évek során külön figyelmet szenteltem a színházi egyszemélyes esteknek. Mindig is vonzott az a fajta intim közelség,…
Hathetes próbaidőszakunk az október 14-ei bemutatóval lezárult, mégis úgy érzem, van egy-két gondolat, amely lejegyzésre érdemes. Legfőképpen azért, mert bár próbáink már nincsenek, ezen időszak legfontosabb szakasza még csak most veszi kezdetét: a néző találkozása a darabunkkal, a darab találkozása a kedves közönséggel.
“Ha nem történt volna velem más, minthogy ilyen mértékben elmélyül a tiszteletem a színészi, valamint persze bármely más színházi hivatás iránt, már hasznos tapasztalatként könyvelném el a próbákat. Egy próbaidőszak ugyanis legalább annyira múlik az emberi hozzáálláson, mint szakmai hozzáértésen.”
Egy emlékpróba önmagában is izgalmas műfaj: a sokszor gyakorolt jeleneteket fűzzük egymásba, először szembesülünk az előadás teljes – vagy felvonásnyi – alakjával, és természetesen főképp azzal, hogy milyen pillanatok mennek jól és melyik jelenetet kell ismételten átvennünk.
Ismét Horgas Ádám rendezésének, a 39 lépcsőfoknak próbájáról jelentkezem!