Az Őrült Nők Ketrece immáron kilencedik éve az Átrium repertoárjának megkerülhetetlen előadása. Ahogy elnézem, hogy szinte kivétel nélkül teltházzal fut az előadás, elgondolkodom azon, mi kell ahhoz, hogy egy előadás ne csupán egyszer jusson el a nézők szívéig, hanem évek óta kitartóan hódítsa meg a nagyérdeműt.
Pár évvel ezelőtt egy olyan cikksorozaton kezdtem el dolgozni, amely Színházhatás név alatt bizonyos előadások társadalmi helyzetre való…
Az elmúlt időszakban két Alföldi-előadásra sikerült eljutnom: az Átriumban tavaly bemutatott Chicago című musicalre, valamint a Rózsavölgyi Szalon friss bemutatójára, a Diplomáciára, amelyben Sztarenki Pál partnereként boncolgatja az emberség mibenlétét.
Most például a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, ahol lehetőségem nyílt megtekinteni két legújabb előadásukat, Horgas Ádám rendezését, Egy bizonyítás körvonalait, illetve Alföldi Róbert munkáját, A salemi boszorkányokat.
Alföldi nem véletlenül aposztrofálja úgy darabját, A félelem megeszi a lelket, hogy „szerelmi történet”. Noha a német takarítónő és a marokkói munkás szerelme felszítja és teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi elvárásokat, a fennálló ellentéteket és a bevándorlókkal szembeni előítéleteket, és a történet jelentős része erre az ellentétre koncentrál, a rendező megfogalmazása rendkívül pontos.
Történetünk sorvezetője a hit és a hagyomány, ez Tevje, a tejesember igazi ereje is, akinek csodája leginkább abban áll, hogy szilárd hitét a kételyei, kérdései nem gyengítik: éppenhogy erősítik.